Vezetőváltás az MG Motor Hungary élén

Gazdaság, 2023.06.01

Az MG Motor Hungary márkaigazgatói feladatait Szabó Csaba veszi át Markó Zoltántól, aki üzletfejlesztési igazgatóként marad a cégnél - közölte a Duna Motors Disztribúció Kft. az MTI-vel.

A Duna Motors Disztribúció Kft. 2022 márciusában jelentette be, hogy az MG (Morris Garrages) megjelenik a magyar piacon is, miután a Duna Autó cégcsoport megkapta a márka magyarországi importőri feladatait. A márka magyarországi forgalmazása tavaly szeptemberben kezdődött.

A közlemény szerint az MG Motor Hungary a magyarországi piacralépés óta eltelt 8 és fél hónap alatt közel 900 autót értékesített. Kezdetben 2 modellt, az idén már négyet forgalmaznak 22 tagú márkakereskedői hálózatukban, amelyet még az idén 26 tagúra bővítenek korábbi közlésük alapján.

A márka az év végéig saját számításai szerint egy százalékos piaci részesedést ért el, és 3 százalékot lát reálisan elérhetőnek Magyarországon 2025-ig, az idén 2500 autó értékesítését tervezik.

Tájékoztatásuk szerint az MG Motor Hungary 2022-ben 3,563 milliárd forint forgalmat ért el, adózott eredménye 65,713 millió forint volt.

Az MG márkát tulajdonosa, a kínai SAIC Motor Corporation újra kívánja pozícionálni Európában. Az Egyesült Királyságon kívüli európai terjeszkedését 2019 végén indította el a hollandiai székhelyű MG Motor Europe létrehozásával. A márkát azóta már 26 nyugat-európai országban forgalmazzák, a régióban jelenleg 686 MG márkakereskedés és szervizpont működik, számukat 840-re kívánják bővíteni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!