Vizsgálja a versenyhivatal a gyógyszer-nagykereskedői rendszert

Gazdaság, 2021.03.18

Vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a legnagyobb hazai gyógyszer nagykereskedők és az általuk kialakított patikai együttműködési rendszerek között létrejött megállapodások miatt, mert azok korlátozhatják a versenyt a magyarországi gyógyszerbeszerzési piacokon.

A GVH csütörtöki közleménye szerint a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt indítottak versenyfelügyeleti eljárást a Phoenix Hungaria Holding Zrt. (Phoenix) és a Hungaropharma Zrt. (HPH), továbbá a velük egy vállalkozáscsoportba tartozó egyes cégekkel szemben.

Mind a Phoenix-csoport, mind a HPH tagjai teljes palettás nagykereskedőként tevékenykednek a magyarországi gyógyszerpiacon, hosszú ideje a legfajsúlyosabb piaci szereplők. Mindkét cégcsoport patika franchise rendszert alakított ki (BENU, illetve ALMA-franchise), ezen kívül egyéb együttműködési formákat is kiépítettek számos hazai patikával (SZIMPATIKÁK, illetve GYÖNGY patikák). A két legjelentősebb hazai gyógyszer nagykereskedőnek ezek a patikai együttműködések a hazai gyógyszertárak jelentős részét, több mint hatvan százalékát érintik - ismertette a versenyhivatal.

Az eljárás során a GVH azt vizsgálja, hogy a nagykereskedők és a velük együttműködő patikák között létrejött megállapodások hatásaként torzul-e a verseny a magyarországi gyógyszer-forgalmazási piacokon.

A vizsgálat lefolytatása során a hivatal kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az eljárás alá vont vállalkozások és az eljárás egyéb résztvevői fokozott leterheltséggel szembesülnek a járványhelyzetben, ehhez igazítják majd az eljárás egyes lépéseit - jelezték a közleményben.

A GVH hangsúlyozta azt is, a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam hat hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható.

A közleményben kiemelték: a betegek versenyképes áron elérhető készítményekkel történő ellátása és a biztonságos gyógyszerforgalmazás a járványhelyzet alatt is kiemelt cél, a versenyhivatal ehhez a célhoz a torzításoktól mentes versenyfolyamatok biztosításával kíván hozzájárulni a gyógyszer-értékesítési piacokon.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!