TV műsor

Bemutatták a Shell Eco-marathon Europe magyar indulóit

IT/Tudomány, 2019.06.25

Bemutatták a Shell Eco-marathon Europe versenyen induló három magyar csapat autóit kedden a Hősök terén; az energiahatékonysági versenyen több mint 150 csapat tesz kísérletet új távolsági rekord felállítására július 1. és 5. között Londonban.

Shell Eco-marathon Europe - Magyar résztvevők A nemzetközi megmérettetésre idén egy győri, egy kecskeméti és egy szegedi csapat épített autót, mindhárman az elektromos meghajtást választva - közölte a keddi bemutatón a magyar csapatok fővédnökségét ellátó Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntartható fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára.

Makai Martina hangsúlyozta: a magyar kormány számára kiemelten fontos az elektromobilitás és a járműipar fejlesztése, a tárca pedig támogat minden olyan kezdeményezést, amely jó példával szolgálhat a jövő mérnökei számára.

Bujdosó Andrea, a Shell Hungary igazgatóságának elnöke arra emlékeztetett, hogy világszerte egyre nagyobb igény mutatkozik a mobilitásra, ezt pedig fontos fenntartható módon biztosítani. Ebben segíthet a közép- és felsőoktatásban tanuló diákok számára meghirdetett Shell Eco-marathon versenysorozat, melynek során a fiatalok a jövő megoldásait fejleszthetik ki - hangsúlyozta.

Az Európában, Ázsiában és Amerikában megrendezett sorozat csapatai két számban mérik össze tudásukat. Első a távolsági verseny, amely azt dönti el, melyik csapat járműve tudja megtenni a legtöbb kilométert 1 liter üzemanyaggal vagy 1 kilowattóra energiával. A másik pedig a vezetői világbajnokság, amelyben eldől, ki a világ leggyorsabb és legenergiahatékonyabb pilótája.

Pusztai Zoltán, a győri Széchenyi István Egyetem SZEnergy csapatának vezetője elmondta: az előző konstrukciójuknál még fejlettebb, teljesen új járművet építettek. A győri diákok egyedüli magyar csapatként versenyeznek a városi koncepció kategóriában, amelynek járművei a városi közlekedésben szükséges megoldásokat is felvonultatnak.

A prototípus kategóriában indul szintén elektromos járművével egyetlen magyar középiskolás résztvevőként a kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola Kandó Electric csapata. Borsodi István csapatvezető beszámolója szerint a 2014 óta fejlesztett autót ezúttal egy 16 éves pilóta vezeti majd.

Seres Imre, a Szegedi Tudományegyetem STECO csapatának vezetője emlékeztetett arra, hogy két év után térnek vissza a verseny prototípus kategóriájába. Ezt a járművet is fekvő pozícióban vezeti majd női pilótája, aki terveik szerint 1 kilowattóra energia felhasználásával több mint 300 kilométert tesz majd meg a londoni versenypályán.
(MTI)

Galériánk

Shell Eco-marathon Europe - Magyar résztvevők Shell Eco-marathon Europe - Magyar résztvevők Shell Eco-marathon Europe - Magyar résztvevők Shell Eco-marathon Europe - Magyar résztvevők Shell Eco-marathon Europe - Magyar résztvevők Shell Eco-marathon Europe - Magyar résztvevők


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!