Bolyai János Kutatási Ösztöndíj-pályázatot hirdetett a Magyar Tudományos Akadémia

IT/Tudomány, 2021.02.10

Meghirdette Bolyai János Kutatási Ösztöndíj-pályázatát a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), a támogatást 2021-ben a korábbi évekhez hasonlóan ismét 160 kiváló kutató nyerheti el - tájékoztatta az MTA szerdán az MTI-t.  

Az MTA által 1997-ben alapított Bolyai-ösztöndíj célja a tehetséges fiatal kutatók elismerése és ösztönzése, valamint az MTA doktora cím elnyerésére irányuló felkészülés elősegítése. A pályázat valamennyi tudományterületen, tudományágban benyújtható.

A felhívás szerint az ösztöndíjra 45. életévüket még be nem töltött, tudományos fokozattal rendelkező, de MTA doktora címet még nem szerzett kutatók pályázhatnak. Az egy, két vagy három évre elnyerhető Bolyai-ösztöndíj odaítéléséről a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriuma dönt.

"A Bolyai-ösztöndíj akadémiai támogatásként hidat képez az MTA, az MTA doktorai és a fiatal kutatói generáció tagjai között. Fontos, hogy az utóbbiak számára a PhD-fokozat megszerzése után kiszámíthatóságot, tervezhetőséget biztosítson az önálló kutatói pálya megkezdéséig terjedő időszakban" - írják a közleményben.

Az MTA honlapjáról elérhető felhívás szerint a pályázatot elnyert kutatók 2021. szeptember 1-jétől részesülnek az ösztöndíjban, amelynek havi összege 124 ezer 500 forint. Azok a Bolyai-ösztöndíjat elnyerők, akik több mint 3 éve rendelkeznek PhD fokozattal, további támogatásra pályázhatnak a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíjpályázat keretén belül, mely pályázatok szakmai elbírálását szintén az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriuma végzi.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!