Április 11-én este fél 9 körül a Hold vékony sarlója és a Fiastyúk csillaghalmaz szabadszemes együttállása figyelhető meg a nyugati égbolton. Kitakarástól mentes nyugati látóhatárt keresve nyugati irányba kell nézni, ahol 25 fok magasan megpillantható a vékony holdsarló, amelytől 1,5 fokkal jobbra lefelé a Fiastyúk nyílthalmaz csillagai is előtűnnek. Este 8 óra 45 percre már mindkét égitest teljes pompájában tündököl a sötét égen - áll a közleményben.
A Holdon szabadszemmel is megfigyelhető a megvilágítatlan oldal halvány derengése, a hamuszürke fény. A kicsit ködösnek látszó Fiastyúkban az élesszeműek körülbelül hét halvány csillagot, a hét nővért is megpillanthatják - emelik ki.
Mint írják, egy egyszerű kézitávcsővel a látvány még szebben kibontakozik. A 12 százalékos, 3 napos holdsarlón a holdperem kráterei és a hamuszürke fényben derengő holdtengerek is észrevehetők, a Holddal egy látómezőben felsejlő Fiastyúk pedig tucatnyi tündöklő csillagra bomlik fel.
Ha tiszta a nyugati látóhatár, további égi jelenségek is megfigyelhetők. Este 20 óra 40 perckor a Hold alatt 12 fokkal egy fényes, csillagszerű égitest, a Jupiter bolygó látható. Egy kézitávcsőben az apró Galilei-holdak is megpillanthatók a bolygó körül. A kézitávcsővel alig 2 fokkal a Jupiter fölött egy kissé zöldes, halvány, csillagszerű pont, az Uránusz bolygó is látható.
A Jupiter alatt jobbra lefelé 3 fokkal a 12P/Pons-Brooks üstökös halvány ködös foltja is megcsodálható. Egy nagyobb binokulárban, vagy csillagászati távcsőben az üstökös apró ködös foltként tűnik fel, amely fölfelé hosszabb csóvát pöfékel magából - olvasható a közleményben.
Mint kiemelik, az Uránusz és a Pons-Brooks üstökös utolsó megfigyelésére most adódik a legjobb alkalom. Bár az Uránusz már júliusban felbukkan a hajnali egünkön, az üstökös visszatéréséig még 71 évet kell várni - írják.
A vékony holdsarló két csillagot is elfed, amelyekben állványos csillagászati távcsővel, nagyobb nagyításon gyönyörködhetünk a legjobban - áll a közleményben. A Bika csillagképben található HD24899 nevű csillag Budapesten 20 óra 30 perckor lép be a Hold megvilágítatlan oldala mögé. A 7,2 magnitúdós, halványabb csillag gyönyörű látványt mutat, ahogy a hamuszürke fénytől derengő sötét holdperem elnyeli. A csillag 21 óra 27 perckor lép ki, immár a holdsarló fényes pereménél a Mare Crisium alatt.
Egy fényesebb csillagfedés is látható, igaz a Hold ekkor már lenyugodni készül. Az 5,2 magnitúdós, 36 Tauri nevű csillag 22 óra 51 perckor lép be a Hold sötét pereme mögé, ami ekkor már csak 5 fok magasan jár. Egy távcsővel azonban csodálatos látványt fog nyújtani a narancsos Hold mögött eltűnő apró csillag - emelik ki a közleményben.
Mint írják, április 11. és 13. között az egyre növekvő tavaszi holdsarló krátereit a Svábhegyi Csillagvizsgálóban is megfigyelhetik az érdeklődők.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!