Eddigi legjobb összesített helyezését érte el a magyar csapat a csillagászati olimpián

IT/Tudomány, 2020.10.23

Eddigi legjobb összesített helyezését érte el a magyar csapat a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Olimpián - közölte a Tudományos Olimpikonok főszerkesztője, Békés Gáspár pénteken az MTI-vel.

A Tudományos Olimpikonok Facebook-oldalán azt írta: a kilenc versenyzőből négyen (Mátéfy Ádám, Ludányi Levente, Tordai Tegze, Varga Vázsony) ezüstérmet, hárman (Mendei Barna, Simon Tamás, Takács Dóra) bronzérmet, ketten pedig (Kertész Balázs, Kozák András) dicséretet kaptak.

A csapatversenyben nemzetközi csapatokat alkottak, és az első helyezett csapatban is volt egy magyar diák: Mátéfy Ádám - írták.

A Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Olimpia ötlete 2006-ban született meg Thaiföld, Indonézia, Irán, Kína és Lengyelország együttműködéséből.

Az alapítók célja, hogy népszerűsítsék a csillagászatot és az asztrofizikát a fiatalok körében, valamint elősegítsék a nemzetközi szakmai kapcsolatok kialakulását már fiatal korban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!