Egy nemzeti laboratórium és egy kutatólaboratórium kezdheti meg működését a Wigner Fizikai Kutatóközpontban

IT/Tudomány, 2020.09.30

Az idén induló tizenhét nemzeti laboratórium és egy kutatólaboratórium közül kettő a Wigner Fizikai Kutatóközpontban (Wigner FK) kezdheti meg működését: a kutatóközpont vezetésével indulhat el a Kvantuminformatikai Nemzeti Laboratórium, valamint ugyanitt kezdheti meg tevékenységét a Nanoplazmonikus Lézeres Fúziós Kutatólaboratórium is.

A Wigner FK lesz a Kvantuminformatikai Nemzeti Laboratórium konzorciumvezetője, Domokos Péter szakmai vezetésével.

A Wigner FK tájékoztatása szerint a labor stratégiai céljai közé tartozik egy olyan regionális kvantumkommunikációs hálózat létrehozása, amely csatlakoztatható az Európai Unióban tervezett kvantuminternethez, feladatai fotonokon, atomokon és mesterséges atomokon alapuló hardver-komponensek fejlesztése kvantuminformatikai műveletekhez, és az ehhez szükséges laboratóriumi háttér fenntartása a nemzetközi élvonal szintjén.

Emellett céljai között szerepel a kvantumszámításban élvonalbeli tudással rendelkező, a nagy infrastruktúraként működtetett kvantumszámítógépeket felhasználóként alkalmazni tudó hazai szakértelem felépítése - olvasható a szerdai közleményben.

A laboratórium konzorciumi tagjai a Wigner FK mellett a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kara, a BME Természettudományi Kara, az ELTE Informatikai Kara és az ELTE Természettudományi Kara.

A közlemény szerint a kvantumtechnológiában elért tudományos és műszaki fejlődés eljutott egy olyan szintre, hogy a kutatási eredmények lépésről lépésre átültethetővé váltak a gyakorlatba. Ez az úgynevezett "második kvantumforradalom" hatalmas kihívást jelent mind a világ, mind Magyarország számára, ami a legjobb szakemberek összefogását igényli. A Kvantuminformatikai Nemzeti Laboratórium ezeknek a kiváló hazai mérnököknek, fizikusoknak, matematikusoknak és informatikusoknak az összefogását tűzte ki célul, hogy "Magyarország is méltó helyet biztosítson magának a második kvantumforradalom élmezőnyében".

Szintén a Wigner Fizikai Kutatóközpontban kezdheti meg működését a Nanoplazmonikus Lézeres Fúziós Kutatólaboratórium, Biró Tamás szakmai vezetésével. A labor fő célja a lézeres begyújtású fúzió hatékonyságának a plazmonhatás révén történő növelése.

Mint írják, az emberiség egyik legnagyobb problémája napjainkban a hatékony és fenntartható energiatermelés. Az egyik legígéretesebb megoldási lehetőség erre a problémára a fúziós energiatermelés megvalósítása.

A Nanoplazmonikus Lézeres Fúziós Kutatólaboratórium ultrarövid lézerimpulzussal indukált plazmonok (kollektív elektrongerjesztések) hatásait vizsgálja az inerciális fúzió technikájának fejlesztését megalapozó, úttörő módon. Az inerciális fúzió a szabályozott magfúziónak az a módja, ahol a fúziós anyagot nagyenergiájú, jelen esetben lézernyalábokkal nyomják össze, így hozva létre a fúzió feltételeit. Az eddigi eredmények alapján ez a módszer hatékonyabbá és gazdaságosabbá teheti az atommag-fúzió begyújtását, ezzel egy új, innovatív megoldást kínál - olvasható a közleményben.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter 2020. júliusban jelentette be a laboratóriumok létrehozását, amelyek kialakítását, működésének megkezdését a kormány idén 14 milliárd forinttal támogatja.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kezdeményezésére létrejövő Nemzeti Laboratóriumok a nemzetgazdaság számára különösen ígéretes tématerületek hazai szakmai műhelyeit fogják össze. Céljuk a jelentős globális problémákra választ adni képes kompetenciák fejlesztése, a kutatási eredmények társadalmi, gazdasági és környezeti hasznosítása.

Négy fő kutatási-fejlesztési területen - biztonságos társadalom és környezet, egészség, ipar és digitalizáció, valamint kultúra és család - alakítanak ki nemzeti laboratóriumokat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!