Élménynapot szervez a Csodák Palotájában a Szent István Egyetem

IT/Tudomány, 2019.02.07

Élménynapokon és interaktív programokon keresztül mutatja be a tudományos életpályát, az agrártudományokat a Csodák Palotájában a Szent István Egyetem (SZIE) kihelyezett programja, a két intézmény által csütörtökön aláírt együttműködési megállapodás keretében.

A dokumentumot Mizda Katalin Veronika, a Csodák Palotája ügyvezető igazgatója, Palkovics László, a Szent István Egyetem rektora és Magyar Ferenc, a Szent István Egyetem kancellárja írták alá. A két intézmény a megállapodás keretében ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő tevékenységét szeretné erősíteni - közölte az egyetem csütörtökön az MTI-vel.

Az évi egy tematikus élménynapon túl egyfajta "szellemi műhely" keretében ismeretterjesztő szakmai előadássorozat is indul, amelyet az egyetem oktatói tartanak, de tudománynépszerűsítő tematikus kiállításokra is sor kerül majd, valamint a két intézmény közös pályázati és kommunikációs tevékenységet tervez. Mindkét intézmény kiemelt célja, hogy együtt színesebb, interaktívabb tartalmat, új szemléletű felvilágosító előadásokat, újfajta élményeket kínáljanak a látogatóknak.

Az első tematikus napot A jövő technológiái címmel február 19-én rendezik. A program részeként interaktív állomások, előadások, bemutatók várják az érdeklődőket. A program jó alkalmat kínál arra, hogy az iskolai tananyagokat gyakorlati ismeretekkel egészítsék ki a tanulók, felfedezzék a szakemberek által alkalmazott legújabb eljárásokat és iránymutatást kapjanak a pályaválasztás terén is.

A program a Csodák Palotájába megváltott kedvezményes diák napijeggyel látogatható, amely magába foglalja a két emelet 250 interaktív eszközének felfedezését is. A kísérő pedagógusok számára a részvétel ingyenes, a korlátozott férőhelyek miatt azonban előzetes regisztráció szükséges.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!