Felavatták Eötvös Loránd szobrát Budapesten a Gesztenyés kertben

IT/Tudomány, 2021.10.05

Felavatták Eötvös Loránd (1848-1919) természettudós, fizikus, politikus, akadémikus szobrát kedden Budapesten a Gesztenyés kertben.

Rieger Tibor Kossuth-díjas szobrászművész alkotását az Eötvös Loránd-emlékév zárásaként tavaly novemberben avatták volna fel, de a járványhelyzet miatt erre most kerülhetett sor - hangsúlyozta Pályi András, az Eötvös Loránd Geofizikai Alapítvány elnöke a keddi avatóünnepségen.

Eötvös Loránd 1919-ben bekövetkezett halálakor a hazai és a nemzetközi élet egyaránt gyászolta őt. Albert Einstein a magyar tudós tiszteletére rendezett emlékülésen a fizika egyik fejedelmeként méltatta a magyar tudóst - hangsúlyozta beszédében Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár.

Mint mondta, kicsit több mint egy évszázaddal később a köztéri szoborállítással egy régi adósságot törlesztve tisztelegnek a személye és munkássága előtt.

A tudós méltatva kiemelte, hogy a geológiát és vele a gazdaság több területét is forradalmasító torziós ingáján túl számtalan olyan eredmény fűződik a nevéhez, amelyre napjainkban is a fizika sok területe épül. Államférfiként is több siker kötődik hozzá. Hét hónapig tartó kultuszminisztersége alatt 400 új népiskola nyitotta meg kapuit, előkészítették az izraelita vallás recepcióját és létrejött Eötvös-kollégium is.

Jelentős volt közösségépítő tevékenysége is, a természetjárók körében kifejtett munkássága "a legelsők közé emelik őt" - mondta.

Az államtitkár szerint Eötvös Loránd olyan korszakban élt, amikor az emberiség "ráébredt önnön erejére" és a tudomány fontosságára.

Úgy vélte, hogy Eötvös részese és motorja volt "a monarchiában az egyenjogúságot elnyerő Magyarország" szellemi felemelkedésének. Ezáltal Budapest fontos csomópontja lett a tudománynak, amelyre érdemes volt figyelni - mutatott rá.

Mint mondta, élete és emlékezete jól mutatja a tudomány értékét. Vélekedése szerint, ha egy ország előre akar jutni, "a rendelkezésére álló minden eszközzel segítenie kell a tudomány fejlődését". "Olyan korban élünk, amikor a tudományos kérdésekben az erkölcs és tudományetika jelentősége is nagyobb mint korábban bármikor, különösen a természettudományok terén" - mutatott rá az államtitkár.

Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester kiemelte: Eötvös Loránd a kerületben született és az egykori Magyar Optikai Művek állította elő a nevét is viselő torziós inga műszereit. Ez a találmány meghozta számára a világsikert.

Mint mondta, Eötvös Loránd azon kevés tudósok közé tartozik, akinek szerte a világban ismerik a nevét és megbecsülik, a világ tudománya, ipara, geofizikája, nyersanyagkutatása mind a mai napig sokat köszönhet a munkásságának.

Beszélt arról is, ezentúl Eötvös Loránd nevét viseli majd az egykori Hotel Olimpia helyén létrejött új park a Svábhegyen.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!