TV műsor

Geológus: tíz kilométer átmérőjű aszteroida pusztíthatta ki a dinoszauruszokat

IT/Tudomány, 2019.09.12

Tíz kilométer átmérőjű lehetett az az aszteroida, amely 66 millió évvel ezelőtt kipusztította a dinoszauruszokat - mondta Juhász Árpád geológus csütörtökön az M1 aktuális csatornán, azt is kijelentve, hogy ezen őslények virágkorának "egy pillanat alatt lett vége".

A tudóst azzal kapcsolatban kérdezték, hogy egy új kutatás szerint negyed órán belül végezhetett a dinoszauruszokkal a Földbe csapódott aszteroida.

Juhász Árpád kifejtette: a földréteg egy bizonyos részén a kozmikus eredetű iridium felhalmozódása jelzi, hogy a kihalás hirtelen esemény volt. Ugyanis a radioaktív kormeghatározással is megállapítható "határvonal" előtt nagy számban megtalálhatóak dinoszaurusz-maradványok lelőhelyei, utána azonban már nem.

Juhász Árpád közölte, hogy a Yucatán-felsziget közelében, a tengervíz alatt található kráterből következtetve a becsapódott aszteroida 10 kilométer átmérőjű lehetett.

Egy ekkora tömegű égitest becsapódása hatalmas, az egész bolygót megrengető robbanást okoz; a felszabaduló porrészecskék, gázok, gőzök, tüzeket okoznak, erdőrengetegeket képesek "pillanatok alatt" felgyújtani. A becsapódás a robbanás hatókörében lévő összes nagyobb testű állatot is "kivégezte" - tette hozzá.

A tudós felidézte: a geológiában régóta tudott, hogy a szóban forgó kihalási időszakban az élőlények mintegy kétharmada eltűnt a Földről. Az, hogy ezt egy ekkora méretű aszteroida okozta, csak később fedezték fel - ismertette.

Juhász Árpád szólt arról is, hogy a becsapódás után a légkörbe jutott por és törmelék miatt teljes sötétségbe boruló Földön a napfény nem érte el az óceánok, tengerek felszínét. Ezért a tengeri tápláléklánc alapját képző fitoplanktonok nem tudtak fotoszintetizálni, így a mély vizekből is eltűntek addig uralkodó és rendkívül gyakori állatok.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!