Húsz kutatócsoport nyert támogatást az MTA Közoktatás-fejlesztési Kutatási Pályázatán

IT/Tudomány, 2021.07.30

Húsz kutatócsoportot támogat összesen 199 millió forinttal a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) a 2021-ben új névvel és új tartalommal kiírt, korábban Tantárgy-pedagógiai Kutatási Programként ismertté vált pályázatán - közölte az MTA pénteken.

A nyertes pályázatok olyan témákat érintenek, mint a személyre szabott tanulás szolgálatába állított digitális technológiák, az innovatív pedagógiai eszközök, a problémamegoldó tevékenységen alapuló nyelvoktatás, a tanulási kudarcok megelőzése a tanulási környezet átalakításával.

A közleményben felidézik, hogy az MTA 2014-ben hirdette meg első alkalommal a közoktatás fejlesztésének tudományos megalapozását célzó pályázatot. A nagy érdeklődésre való tekintettel az egyéves programot követően az MTA 2016-ban négyéves kutatási programot indított Tantárgy-pedagógiai Kutatási Program néven. A pályázat sikerei nyomán az MTA Elnöksége határozatban javasolta Freund Tamásnak, az MTA 2020-ban megválasztott elnökének, hogy a programot az Akadémia tekintse hosszú távú, stratégiai feladatának.

A program 2021-es felhívására 46 darab érvényes pályázat érkezett be, összesen 7,4 milliárd forint értékben. A kutatócsoportok vezetői a legtöbb esetben egyetemet jelöltek meg befogadó intézményként.

A pályázatokat a beérkezett anonim bírálatok alapján a bírálóbizottság tagjai 2021. július 7-i ülésükön vitatták meg. A közlemény szerint a bírálóbizottság elfogadta a testület elnökének azt a javaslatát, amely szerint inkább több kutatócsoport kapjon lehetőséget kisebb összegű támogatással a programban, mint kevesebb nagyobb összeggel.

A közlemény szerint az akadémia összesen 20 kutatócsoport pályázatát támogatta évi 5-13 millió forinttal a programban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!