Két érmet szereztek magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián

IT/Tudomány, 2022.08.15

A közép-európai diákolimpián komoly sikereket elérő négyfős magyar diákcsapat két tagja egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett az Indonéziában zajló Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI), amely középiskolások számára a legrangosabb versenyprogramozási megmérettetés - közölte a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság hétfőn az MTI-vel.

A társaság közleménye szerint az idei - augusztus 7. és 15. között, Jáva szigetén, Yogyakarta városában tartott - IOI-n 88 ország 349 diákja mérte össze tudását az alapvető középiskolai feladatoknál jóval nehezebb feladatok megoldásában: a négyfős magyar csapat két tagja a helyszínen, két tagja pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Karának budapesti laborjából kapcsolódott be a versenybe.

Elért pontszámai alapján Molnár István Ádám (Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc) ezüstérmet, Czanik Pál (Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest) pedig bronzérmet szerzett a diákolimpián. Dicséretben részesült (honorable mention) a másik két magyar versenyző, Németh Márton (Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest) és Máté Lőrinc (Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest).

A szervezők a 349 versenyző közül a legmagasabb pontszámot elérő 30-at díjazták arany-, 58 versenyzőt ezüst-, 88-at pedig bronzéremmel, a legalább egy teljes versenyfeladatot megoldó nem érmeseket pedig dicsérő oklevéllel - írták.

A magyar diákok a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság tehetséggondozási programja keretében, a Nemzeti Tehetség Program támogatásával készültek fel az IOI 2022-re.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy az IOI 2022-n részt vevő magyar diákcsapat két héttel korábban a közép-európai regionális diákolimpiáról, a CEOI-ról három ezüst- és egy bronzéremmel tért haza.

Jövőre Magyarország rendezi az IOI-t, Szegeden versenyezhet majd 92 ország közel 400 diákja - írták.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!