Kétezerhétszáz éves súlymértéket találtak a Siratófal közelében

IT/Tudomány, 2020.10.13

Kétezerhétszáz éves, mészkőből készült súlymértéket találtak az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) régészei a Siratófal közelében - jelentette kedden az IAA a Facebook-oldalán.

A 2700 évvel ezelőtt, a vaskorban - izraeli időmeghatározás szerint az Első Szentély idejében, vagyis még a babiloni fogság, i.e. 586 előtt - mészkőből készített gömb alakú súlymérték az ókori súlyegységek szerint két sékel - 23 gramm - súlyt határozott meg. Pontossága rávilágít a korabeli fejlett technológiai képességekre, és arra is, hogy mekkora jelentőséget fektettek az ókori Jeruzsálemben a súlymértékek precizitásának.

A lapos talppal ellátott gömb alakú, vésett feliratos ókori súlyt nemrégiben tárták fel a Templomhegy egyik egykori bejáratát jelző Wilson-ívnél, a Siratófal melletti területek alapos átvilágításakor.

Ezeket az ásatásokat a Siratófal Örökség Alapítvány (Western Wall Heritage Foundation) együttműködésével végzik a Templomhegy nyugati fala alatti alagút előcsarnokának bővítése érdekében, ahol a látogatókat felkészítik majd a gyalogtúrára az alagutakban. Az itt kiásott talajt a Dávid Város Egyesület szűrési programja részeként később átszűrik, megvizsgálják.

Az ásatásokat vezető Barak Monikandam-Givon és Tehila Lieberman szerint a súly tetején a héber ajin betűhöz hasonló bevésés egy egyiptomi jel, amely a sékel szó rövidítését jelenti, és a mellette lévő két vonal a két sékel mértéket jelöli.

A mészkősúly 23 grammot nyom. Korábbi, jeruzsálemi leletek alapján egyetlen ekkori sékel nevű egységet körülbelül 11,5 grammnak tekintenek, ami azt jelenti, hogy a megtalált súlymérték pontosan két sékeles volt, ahogy felirata is jelzi.

Abban a korban még nem használtak ezüstből készített pénzérméket súlymértéknek, s ezért különösen fontos volt a kőből készült súlyok pontossága a kereskedéshez, a kisebb súlyú fűszerek, illatszerek, a drágább csemegék adásvételénél.

A kősúly megtalálásának helye arra emlékeztet, hogy már az első Szentély idején nyüzsgő, piaci árusokkal teli élet zajlott a Siratófal környékén, amely jelenleg, a koronavírus-járvány idején szokatlanul csöndes, és kihalt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!