Kezdődik a Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlése

IT/Tudomány, 2024.05.06

Freund Tamás MTA elnök köszöntőjével hétfőn kezdődik a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 197. közgyűlése Budapesten.

A köszöntő után Magyar nyelvtechnológiai eredmények a mesterséges intelligencia korában címmel Prószéky Gábor, az MTA doktora tart előadást a magyar ChatGPT-ről, a PULI-ról.

A délelőtti programot díjátadó zárja, amelyen a hagyományoknak megfelelően átadják a legrangosabb akadémiai elismeréseket. Ezt követően átadják a 2023. évi jótékonysági gyűjtés céljára felajánlott adományt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola számára. Hétfő délután zárt munkaközgyűléssel folytatódik a tanácskozás. Ennek során hallgatja meg a közgyűlés egyebek mellett az elnöki és a főtitkári beszámolót, és napirendre kerül a magyar tudományos nyelv használatáról szóló elnökségi javaslat is.

Este a hagyományok szerint koncerttel zárul a program. Műsoron szerepel César Franck A dúr hegedű-zongora szonátája és Maurice Ravel Tzigane című műve is.

Kedden zárt munkaközgyűléssel folytatódik a tanácskozás, majd tudományos előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők. Szó esik egyebek mellett arró, hogy mit lehet tenni a népességfogyás ütemének csökkentése érdekében, előadás hangzik el a Széchenyi Lánchíd és az MTA Székház rekonstrukciójáról, valamint az Európai Unió 2004-es bővítésének tapasztalatairól is. Ugyancsak kedden tartják a Külső Tagok Fórumát, amelyen átadják a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-díjakat. Szerdán a Fiatal Kutatók Fórumával folytatódik a közgyűlés. A tanácskozás témája az öregedő társadalom vizsgálata lesz.

Az MTA 197. közgyűlésének eseményeiről folyamatosan beszámolnak az mta.hu-n, illetve az MTA Youtube-csatornáján.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!