Kihirdették a Rubicon Intézet tudományos pályázatának díjazottjait

IT/Tudomány, 2021.05.11

Kihirdették a Rubicon Intézet A 20. századi magyar történelem új szemszögből című, egy millió forint összdíjazású pályázatának nyerteseit - közölte az intézet az MTI-vel kedden.

A közlemény szerint a történészek számára első alkalommal kiírt felhívásra több mint 110 pályamű érkezett. A Rubicon Intézet év elején közzétett pályázatára olyan tanulmányokat vártak, amelyek új nézőpontból mutatják be a 20. századi magyar történelem eseményeit, ismert vagy ismeretlen személyiségeit.

Az első helyezett Baráth Magdolna A Szövetséges Ellenőrző Bizottság szerepe a szovjet gazdasági befolyás megteremtésében, a második Bánkuti Gábor A katolikus egyház szerepe(i) 1956-ban, a harmadik Somogyi László Civilek "preventív" őrizetben: rendőri felügyelet, internálás, internálótáborok Magyarországon az első világháború alatt című tanulmánya lett.

A pályázat első 10 helyezettje részesül pénzjutalomban, valamint a bírálóbizottság döntése alapján különdíjakat is kiosztanak a résztvevők között. A legjobb pályaművek a Rubicon Intézet honlapján is hamarosan olvashatóak lesznek - áll a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!