"Nyolcvankilencedik évemben különös ajándék ez a díj" - mondta a szociológus, hozzátéve, hogy nagy örömöt jelentett számára az is, hogy a Magyar Tudományos Akadémia szakmai prominensei érdemesnek tartották az elismerésre. "Különösen jó volt olvasni a megtisztelő és szép ajánlást, és hallani a hírt, hogy az akadémiai bizottság nagy többséggel továbbította jelölésem" - fűzte hozzá.

Az akadémiai előterjesztés szerint Losonczi Ágnes "a legeredetibb, legizgalmasabb, a leginkább emberközpontú magyar szociológus". Az 1945 utáni első szociológus generációhoz tartozik, az életmódkutatás, az egészségkutatás, a társadalmi fordulatok és traumák megélésének témái körül műhelyt és iskolát teremtett. Érdeklődése mindig olyan kérdések felé fordult, amelyek az adott pillanatban égetően aktuálisak, és mind az emberi élet minősége, mind a társadalom emberi minősége szempontjából kulcsfontosságúak voltak. "Losonczi Ágnes emberi és tudósi magatartása olyan egységet alkot, amely méltó a legmagasabb tudományos és társadalmi elismerésre" - olvasható az ajánlásban.

Losonczi Ágnes kutatásai sokfelé ágaztak, témáik szerint azonban világos logika szerint követték egymást: "egyik kutatásom kérdéseire adott válaszok általában újabb kérdésekre nyitottak ajtót".

A Legyen a zene mindenkié elnevezésű mozgalom terve, vágya és megvalósulásának kétségei vitték például a zeneszociológiai kutatások felé, majd ezek vezették később az élet feltételeinek megismeréséhez.

A Békés megyében folytatott életmódkutatás során szembesült azzal, hogy az életért való küzdelemnek ára az egészség romlása, ez a felismerés vezette az egészségszociológiához és a Zala megyében folytatott terepmunkához, majd tovább, az életfordulók, a szülés, a születés és az öregség témájához.

"Világossá vált, hogy a társadalom éppúgy képes védeni, ahogy ártani és ahol nagyobb a terhelés, mint a védettség, ott nagyobb a megbetegedés, az élet megrövidülésének esélye. Rá kellett jönnöm, hogy a társadalmi ártalmak mögött ott munkál a történelem, hogy társadalmunk a 20. században olyan kataklizmákat élt át, amelyet több generáció megszenvedett" - fejtette ki.

Kutatásait mindig "emberközelben" folytatta, "nem fentről és kintről, hanem lentről és belülről" akarta megérteni a társadalmat. Számára az emberek, a tények, a mindennapi küzdelmek világának megismerése, feltárása volt fontos, szembe állítani azt a propagandával, az ideológiával.

"Szerettem volna átvilágítani azt, ami szabad szemmel nem látható. A leginkább az ad életet a munkámnak, hogy kutatásaimnak máig inspiratív hatása van a fiatalabbakra, több kutatásomat is továbbvitték, újragondolták és folytatják a jelenben is" - emelte ki. Úgy véli, egy kutató számára fontos az is, ha gondolatai időtállóak, azonban nem örül annak, hogy az általa évtizedekkel ezelőtt leírt rejtett társadalmi struktúrák, megmerevedett viszonyrendszerek, habitusok, hibák és bűnök máig tovább élnek, politikai rendszerektől és gazdasági feltételektől függetlenül jelen vannak.

A kutató a mai napig aktív, hiszen mint mondja: "nem tudok nem dolgozni, mert a társadalom iránti érdeklődésem nem csökkent a korral". Terepmunkára már nem vállalkozik, de folyamatosan figyeli a világot, sok jegyzetet készít, amelyekben például olyan kérdéseket fogalmaz meg, hogy miért megy ennyire nehezen a társadalmi együttélés, miért integrál jobban a gyűlölet, mint a szolidaritás, miért képtelenek az emberek a másik ellentétes gondolatait meghallgatni, miért győzhet a racionalitással szemben a felhergelt indulat, vagy miként lehetne segíteni a világban tájékozódni képtelen fiatalokat az eligazodási zavarokban, és hogyan lehetne őket egy valóságosabb látásmód felé terelni.

"Meglehet, a válaszaimat már nem tudom megírni, de a megválaszolatlan kérdéseimet tovább fogom adni az ifjabb generációnak. Egy jól feltett kérdés olykor többet segíthet a felismeréshez, mint valamilyen gyenge vagy rossz válasz " - jegyezte meg Losonczi Ágnes.