MTA-közgyűlés - Megnyílt a Varázshatalom című tárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban

IT/Tudomány, 2025.05.05

Megnyílt a fennállásának 200. évfordulóját ünneplő Magyar Tudományos Akadémiát (MTA) bemutató Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás hétfőn az Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ - Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Karikó Katalin MNM
A magyar tudomány, a nemzeti kultúra és a társadalom szövetei egymástól elválaszthatatlanok – hangsúlyozta Zsigmond Gábor, a MNM főigazgatója a tárlatot megnyitó beszédében.

Elmondta: a tárlat párbeszéd a múlt és a jelen, a tudomány és a művészet, a társadalomtudományok és a természettudományok között. A kiállítás megvalósításához több mint 30 intézmény és magánszemély több mint 200 kölcsönzött műtárggyal járult hozzá, az Akadémia saját gyűjteményéből mintegy 350 tárgy látható az MNM anyagai mellett.

Az október 26-ig látható tárlat történeti íve Mátyás király humanista udvarától indulva Krausz Ferenc és Karikó Katalin Nobel-díjáig vezeti el az érdeklődőket - tette hozzá.

Freund Tamás, az MTA elnöke elmondta: a 200 éve alapított MTA a felmérések szerint ma is a legnagyobb közbizalommal övezett intézmény Magyarországon, amely közalapozásból született és a közösségért van.

Hozzátette: az MNM és az MTA közös kiállítása a bicentenárium egyik legnagyobb eseménye. Öt tematikai egységben szeretnék személyes közelségbe hozni az Akadémia történetét, közösségteremtő erejét, a tudás létrehozásában és közvetítésében való szerepét, a tudományok és a mindennapok kapcsolatát.

A több mint 800 kiállítási tárgy, a látványos tartalmak és megoldások reményeik szerint lehetőséget teremtenek a tudomány, a kultúra és a történelem közötti mélyebb összefüggések feltárásához - hangsúlyozta.

Karikó Katalin, orvosi Nobel- és Széchenyi-díjas biokémikus, akadémikus kiemelte: nagy megtiszteltetés számára, hogy Nobel-díját megtekinthetik a kiállítás látogatói.

A 200 éves MTA és Arany János akadémiai főtitkár előtt fejet hajtva azt is ünnepeljük, hogy a nyelvünk alkalmasnak bizonyult arra, hogy megismerjük, belakjuk és otthonossá formáljuk a világot - mondta Demeter Szilárd, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ elnöke, hozzátéve: a magyar gondolat számos intézményben öltött testet, ami aztán az elmúlt két évszázadban világégések, diktatúrák közepette is megtartott bennünket.

A kiállítás az Akadémia 200 éves történetéről mesél, a cél a mérhetetlen sokszínűség megmutatása - mondta el Császtvay Tünde, a kiállítás kurátora.

Hozzátette: sok látogató nem tudja elképzelni, hogy mi zajlik az Akadémia falai mögött, de megérzik majd, hogy mióta fennáll, itt összegződik az a mindenkori tudásmennyiség, amelynek eredményei beindítják a fejlődést.

A több mint 800 kiállítási tárgy között olyan különlegességek is láthatók, mint például gróf Széchenyi István adományozólevele az Akadémia megalapítására, Kisfaludy Károly halotti maszkja, a székház egykori homlokzatát díszítő oroszlánfejek és Karikó Katalin Nobel-díja. A kiállítási tárgyak mellett meghatározott pontokon látványos virtuális tartalmak és megoldások, valamint Orosz Klára szobrászművész alkotásai adnak lehetőséget a tudomány, kultúra és történelem közötti mélyebb összefüggések feltárására.

Fotó: MTI/Purger Tamás
(MTI)

Címkék

Karikó Katalin Magyar Nemzeti Múzeum
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!