Ősi cápa által rákevés közben elkapott tintahal fosszíliájára bukkantak Németországban

IT/Tudomány, 2021.05.11

Különleges kövületet fedeztek fel Németországban: egy ősi cápa elkaphatott és széttépett egy tintahalat, mely éppen egy rákot evett.

A német kutatócsoport megfigyeléseit a Swiss Journal of Palaeontology című tudományos lapban mutatta be.

Az évek során a régészek több alkalommal is feltárták olyan élőlények fosszíliáit, melyek haláluk pillanatában egymással valamilyen interakcióban voltak, sokszor egyikük épp elejtette a másikat. Ezúttal is egy ősi rákfélét vizsgáltak meg, melyet éppen fogyasztott egy belemnitesz nevű tintahalféle.

Az összetett fosszíliát egy amatőr gyűjtő fedezte fel egy németországi kőbányában, a gyűjteményben pedig egy kutató lett rá figyelmes és megszerezte a Stuttgarti Állami Természettudományi Múzeum számára. Ekkor vetették alá alaposabb vizsgálatnak - írja a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál.

Mindkét egyed - a belemnitesz és a Proeryon nembe tartozó rák - a foszilizálódott üledékbe volt ágyazva. A belemnitesz kiváló állapotban maradt fenn, így jól látható volt, hogy teste felső, puhább felének nagy részét egy ragadozó tépte szét. A Proeryon rák ellenben rosszabbul járt: a kutatók szerint vedléskor érte a halál. Mindkét fosszília 180 millió éve élhetett.

Az aprólékos tanulmányozás után a tudósok arra jutottak, hogy a belemnitesz éppen beleharapott a rákba, vagy annak levedlett bőrébe. Eközben a belemniteszt is megtámadta egy nagyobb ragadozó, valószínűleg egy ősi cápa. A harapás végzetes volt. A belemnitesz, szájában a rák bőrével, lesüllyedt a tenger fenekére és elpusztult.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!