Sztáray Péter: komoly tudományos kutatást hajt végre a kiválasztott magyar űrhajós

IT/Tudomány, 2024.05.28

A HUNOR magyar űrhajósprogram kiválasztott űrhajósa nem űrturista lesz, hanem kutatóűrhajós, aki a program részeként komoly tudományos kutatást hajt végre - mondta a biztonságpolitikáért és energiabiztonságért felelős államtitkár azon a keddi budapesti ceremónián, ahol bemutatták a két kiválasztottat, Kapu Tibor kutatóűrhajóst és Cserényi Gyula tartalékos kutatóűrhajóst.

A HUNOR Magyar Űrhajós Program kiválasztási ceremóniával egybekötött sajtótájékoztatója Sztáray Péter hangsúlyozta, a HUNOR űrhajósprogram korszakos kezdeményezés. Mint mondta, egy nemzet életében ritkán vannak olyan pillanatok, olyan felemelő össznemzeti ügyek, mint ez a mostani, amikor 44 évvel Farkas Bertalan űrrepülése után Magyarország újra a küszöbén áll annak, hogy kutatóűrhajóst küldjön az űrbe.

Az államtitkár ismertetése szerint az elmúlt hat évben kidolgozott magyar űrprogram több lábon áll; a program egyik pillére az a 21 magyar egyetem együttműködésével létrehozott konzorcium, amelynek lényege, hogy a különféle műhelyekben folyó kutatómunkát koordinálják, hatékonyabbá tegyék.

Hozzátette, a tudományos kutatások nagy része azt szolgálja, hogy ez az űrutazás sikeres legyen, és négy évtized után Magyarország újra saját tapasztalatokat szerezzen a világűrben, továbbá fel tudja használni a saját tudományos kutatásait, fejlesztéseit. Ezekkel nem öncélt képvisel, hanem "a világ tudományos életét, az emberiség jobblétét és a magyar társadalom, a gazdaság fejlődését is támogatja" - tette hozzá.

Sztáray Péter kijelentette: ez stratégiai terület, amely a 21. század legfontosabb területeit fedi le. Látnunk kell - húzta alá -, hogy ebben az óriási versenyben, ami a nemzetközi színtéren folyik, Magyarországnak méretéhez képest sokkal nagyobb szerepe van.

A program gazdasági jelentőségéről azt mondta, olyan területről van szó, amely 2040-re már nagyjából ezermilliárd dollárnyi pénzt fog megmozgatni. Ez azt jelenti - hívta fel a figyelmet -, hogy a magyar gazdaság minden szegmensére kihat, és komoly szerepe van abban, hogy a magyar gazdaság is ilyen versenyképességi szintet tudjon elérni.

A kutatói programot a magyar űrhajós a nemzetközi űrállomás többi űrhajósával fogja végrehajtani. Az ott szerzett tapasztalatok komolyan hozzájárulnak majd a magyar tudomány fejlődéséhez - mondta.

A két kiválasztotthoz intézve szavait az államtitkár azt kívánta Kapu Tibor kutatóűrhajósnak és Cserényi Gyula tartalékos kutatóűrhajósnak, hogy kitartással folytassák ezt a munkát, és hozzanak vele a nemzetnek büszkeséget és sikereket.
(MTI)

Galériánk

A HUNOR Magyar Űrhajós Program kiválasztási ceremóniával egybekötött sajtótájékoztatója A HUNOR Magyar Űrhajós Program kiválasztási ceremóniával egybekötött sajtótájékoztatója A HUNOR Magyar Űrhajós Program kiválasztási ceremóniával egybekötött sajtótájékoztatója A HUNOR Magyar Űrhajós Program kiválasztási ceremóniával egybekötött sajtótájékoztatója A HUNOR Magyar Űrhajós Program kiválasztási ceremóniával egybekötött sajtótájékoztatója
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!