Átadták a felújított kapuvári vasútállomást

Kék hírek, 2021.10.22

Átadták a felújított kapuvári vasútállomást pénteken.

Átadták a felújított kapuvári vasútállomást Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az avatóünnepségen hangsúlyozta: Magyarország vasútbarát kormánya 2010-óta jelentős erőforrásokat mozgósítva javítja a tiszta és energiahatékony közlekedési mód versenyképességét. Az utasok európai színvonalú kiszolgálása érdekében korszerűsítik és villamosítják a pályahálózatot - mondta. A közkedvelt elővárosi motorvonatokból már emeleteseket is közlekedtetnek, a magyar fejlesztésű és gyártású IC-kocsik a nemzetközi és távolsági forgalomban teszik kényelmesebbé a vonatozást.

Hozzátette: a vasúti kínálat minőségét az infrastruktúra és a járműállomány állapota mellett alapvetően befolyásolja az állomások állapota is, amire 2010-óta odafigyelnek. Korhű rekonstrukción esett át például a békéscsabai vagy a balatonszentgyörgyi vasútállomás, a budapesti főpályaudvarok fokozatosan visszanyerik eredeti szépségüket. A legnagyobb feladatként a jelenleg is zajló helyreállítást említette a Nyugati pályaudvar tetőcsarnokánál.

Az elmúlt években több hazai vasúti épületfejlesztést-felújítást ismertek el hazai és nemzetközi építészeti elismerésekkel. A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) is a vasút jeles hagyományaihoz méltó módon bánik a rá bízott vonalak állomásainak épületeivel: tavaly saját forrásból újították fel a fertőszentmiklósi, idén dolgozóik munkájával tették rendbe a kapuvári vasútállomást. Az üzemi parkoló bővítéséhez, fejlesztéséhez az ITM biztosított fedezetet, a 112 millió forintból megvalósult fejlesztések komfortosabban használhatóvá és szerethetőbbé tették a naponta 46 személyvonatot fogadó állomást - mondta. A GYSEV-vonalon "békeidőben" utazó évi 1,6 millió utasban így kedvezőbb kép alakulhat ki a városról.

Kitért arra, hogy a GYSEV legnagyobb projektjében a Kőszeg-Szombathely szakasz 2022 első felében számos fejlesztés fejeződik be. Közös peronos busz-vonat átszállási lehetőséget létesítenek Kőszegen, 9 megállóhelyen korszerű, magas peronokat, térvilágítást és utastájékoztató eszközöket, fedett kerékpártárolókat építenek, több ütemben megújul a nagycenki Széchenyi múzeumvasút. A GYSEV időnként egy-egy új attrakcióval is várja az érdeklődőket, Fertőboz állomáson elkészült a mozdonyműhelyben kialakított látogatóterasz.

Az állomáskorszerűsítések az egész országban folytatódnak - közölte. A MÁV 50 megújuló állomásprojektje mellett a kormány a vidék lakosságmegtartó képességének erősítését szolgáló Magyar falu programmal több vidéki vasútállomás-fejlesztést finanszíroz. Kiemelt projektként Győr-Moson-Sopron megyében új, korszerű vasútállomás épül Győrasszonyfán. Bakonygyiróttól-Pannonhalmán át Vinyéig kilenc megyei településen fedett kerékpártárolókat, utasbeállókat, és utcabútorokat telepítenek, megújítják az utastájékoztatást.

Az ITM a közlekedésfejlesztésben a környezetkímélő, energiahatékony vasút elsőbbségét igyekszik érvényre juttatni - húzta alá. A szakpolitikai erőfeszítések középpontjában a következő 10-15 évben egyértelműen a vasút áll majd. Mosóczi László szerint az állomásfejlesztések elengedhetetlenek ahhoz, hogy egyre több embert nyerjenek meg a vasúti közlekedésnek.
(MTI)

Galériánk

Átadták a felújított kapuvári vasútállomást Átadták a felújított kapuvári vasútállomást Átadták a felújított kapuvári vasútállomást Átadták a felújított kapuvári vasútállomást
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!