Csalásért öt éve körözött férfit fogtak el Lipótvárosban

Kék hírek, 2021.11.23

Csalás miatt öt éve körözött, mintegy 30 millió forint kárt okozó férfit fogtak el a rendőrök egy lipótvárosi társasházban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A 32 éves férfival szemben a nyomozó hatóság még 2016-ban bocsátott ki elfogatóparancsot 145 rendbeli csalás gyanúja miatt.

A rendőrök november 16-án fogták el a férfit egy lakásban, ahol több mobiltelefont, laptopot, asztali számítógépet és nyolcmillió forintot találtak. Egy más nevére kiállított, de saját arcképével ellátott személyazonosító igazolványa is volt a férfinak. A gyanú szerint a férfi 2015-ben sok sértettet tévesztett meg olaszországi nyaralások meghirdetésével, de a befizetett többszázezres összegek ellenére még a szállásokat sem foglalta le. A megtévesztésért a férfi fiktív céget is alapított, amely internetes közvetítő- és kereskedőoldalakkal szerződött, így egyre szélesebb ügyfélkört ért el. Elfogása után a férfit a XIX. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását - írták a rendőrség honlapján.
(MTI)


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!