Egy autóst üldöztek a rendőrök Hódmezővásárhelyen

Kék hírek, 2025.01.21

Portálunk információja szerint nem állt meg a rendőri intézkedésnek, majd megpróbált meglépni az egyenruhások elől egy sofőr Hódmezővásárhelyen.

Elhagyott Fiat Punto Az eset múlt hét szerda délután történt, az elhagyott autó az elfogást követően néhány nappal is a város határában lévő egyik körforgalomnál vesztegelt.  

Portálunk értesülése szerint egy sofőrt szerettek volna ellenőrizni a rendőrök január 15-én délután Hódmezővásárhelyen, de a sofőr nem állt meg, ezért az egyenruhások a nyomába eredtek. A hajsza nem tartott sokáig, a férfit a Szentes felé vezető 45-ös főút második körforgalmánál tartóztatták fel.  

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságot is kérdeztük az esettel összefüggésben, ahol azt megerősítették, hogy egy személyautó sofőrjét rendőri intézkedés alá vonták szerda délután.  

A sofőr ellen engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt indult eljárás. Ami nagyon abba az irányba mutat, hogy a sofőrnek vagy nem volt vagy be volt vonva a jogosítványa, ezért nem vezethetett volna.  

A sofőr által vezetett Fiat Punto még napokkal az eset után is a körforgalom egyik szigetén tartózkodott, igaz a közlekedést nem zavarta, de azért nem oda való.  

Fotó: Facebook/HMVHELY CAR LIFE
(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!