Együttműködési megállapodást kötött a magyar és a német logisztikai szervezet

Kék hírek, 2019.06.06

A Münchenben  keddtől péntekig zajló Transport Logistic kiállításon együttműködési megállapodást kötött a Német Logisztikai Szövetség (Logistics Alliance Germany) és a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület közölte az egyesület csütörtökön az MTI-vel.

Az együttműködési megállapodás szerint a két szervezet erősíti együttműködését az üzleti és kereskedelmi promóciós események szervezésében, és intenzívebbé teszi a tapasztalatok, információk és adatok cseréjét.

A Hungrail közleménye szerint a Transport Logistic a logisztikai szakma legrangosabb seregszemléje és szakvására. Az expo több mint 115 ezer négyzetméternyi területén 62 ország 2162 kiállítója várja a 123 országból érkező, több mint 60 ezer látogatót. Az idei kiállítás fókuszában a robotika, a mesterséges intelligencia, a "kiterjesztett valóság" logisztikai szektorra gyakorolt hatása áll.

A magyar pályahálózat-működtetők, illetve a vasúti személyszállítási piac egészét és a vasúti árufuvarozási piac 95 százalékát tömörítő HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület negyedszer képviseli az ágazat hazai szereplőit Münchenben. A szakmai szervezet a magyar stand kiállítóival - a MÁV-val, a Rail Cargo Hungariával, a CER Hungaryvel, a GYSEV CARGO-val, a Záhony-Porttal és a PACOBO-val - együtt azt mutatja be, miért is pályázik Magyarország Közép-Európa logisztikai központjának szerepére.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!