A közlemény szerint a somogyi vádlott és a néhai sértett 2024 márciusában elváltak, majd a nő Nagykanizsára költözött akkori élettársához és nem kereste a kapcsolatot a vádlottal. A férfi ebbe nehezen törődött bele: öngyilkosságot kísérelt meg, megrongálta a sértett és ismerősei gépjárműveit, valamint többször megfigyelte a nőt.
A vádlott előzetes megfigyelései miatt tudta, hogy a nő reggelente mikor indul munkába, így 2024. szeptember 16-án azzal a szándékkal érkezett Nagykanizsára, a nő munkahelyéhez, hogy erőszakkal közös családi házukba viszi, és megöli; a nő kezeit hátra bilincselte, és akarata ellenére vidékre vitte.
Erőszakkal bevonszolta a házba, majd a sértett telefonjáról olyan valótlan üzenetet küldött a nő élettársának, hogy a készülék hamarosan le fog merülni.
Ezután a volt házaspár veszekedett, melynek során a vádlott megragadta a sértett nyakát, majd a házban található ragasztószalaggal három-négy alkalommal körbe ragasztotta a fejét úgy, hogy leragasztotta a sértett száját és orrát is, így a nő megfulladt.
Miután a férfi megölte volt feleségét, elhatározta, hogy felrobbantja a házat: a bejárati ajtó mögé, a padlóra öngyújtót ragasztott, hogy a gáz mindenképp berobbanjon, a láng gyújtótávolságán belülre pedig egy benzint tartalmazó műanyag kannát rakott, melynek nyílásába üzemanyaggal átitatott rongyot tömött.
Ezen felül a nyíló ajtón belül egy teljesen megnyitott gázpalackot is elhelyezett, amelynek robbanása esetén a repeszhatás közvetlenül az ajtóban álló személyt érte volna - tették hozzá.
A vádlott annak biztos tudatában készítette el a csapdát és hagyta el a települést, hogy az ingatlanhoz rövid időn belül megérkeznek a rendőrök és a tűzoltók - írták.
A csütörtökön megtartott tárgyaláson a bíróság bűnösnek találta a vádlottat előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében, valamint hivatalos személy és több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, továbbá közveszélyokozás bűntettének kísérletében, illetve lopás és négy rendbeli rongálás vétségében.
A büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként értékelte a bíróság, hogy a robbanás nem valósult meg, a cselekmény kísérleti szakban maradt.
Végül a bíróság a férfit fegyházban letöltendő, életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, és megállapította, hogy a vádlott leghamarabb 30 év után bocsátható feltételes szabadságra.
Az ügyész az ítélettel szemben három nap gondolkodási időt tartott fent. A vádlott enyhítésért, védője pedig elsősorban a cselekmény minősítésének megváltoztatása, másodsorban enyhítés miatt fellebbezett, ezáltal az ítélet nem jogerős - áll a közleményben.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!