Elfogtak egy bántalmazó férfit Óbudán

Kék hírek, 2023.01.19

A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársainak segítségével elfogtak egy férfit, aki a gyanú szerint kedd este megverte élettársát, majd közös gyermekükkel bezárkózott III. kerületi lakásukba - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön az MTI-vel.

A Budapesti Rendőr-főkapitányságra érkezett bejelentés arról, hogy a III. kerület, Szentendrei úton lévő egyik házban az egyik lakó segítségért kiált. Egy nő ment ki a kiérkezett rendőrökhöz, beszámolt arról, hogy bántalmazták, és a rendőrök segítségét kérte párjával szemben. Az adatgyűjtés és a helyszínen tapasztalt körülmények alapján indokolttá vált a Terrorelhárítási Központ kirendelése is - tudatták.

A férfit a TEK munkatársai csütörtök éjszaka elfogták a lakásában, majd átadták a rendőröknek, akik előállították a kerületi rendőrkapitányságra. A kis gyermeknek az eset során nem keletkezett sérülése.

A férfit a nyomozók kapcsolati erőszak, könnyű testi sértés, valamint kiskorú veszélyeztetése gyanúja miatt hallgatták ki. A férfi a terhére rótt bűncselekmények elkövetését tagadta. A rendőrök őrizetbe vették, valamint indítványozták letartóztatását - olvasható a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!