Emberölés miatt nyomoznak a Sátoraljaújhelyen elhunyt rab ügyében

Kék hírek, 2020.08.10

Emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt rendelt el nyomozást a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben július végén történt haláleset ügyében - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője az MTI megkeresésére hétfőn.

Rendőrség Kovács Katalin közleményében azt írta: az ügyben "a nyomozó ügyészek elvégezték a helyszínen szükséges eljárási cselekményeket, azonban a tényállás teljes körű felderítése összetett szakértői vizsgálatokat követően történhet csak meg". Hozzátette: eddig gyanúsítotti kihallgatás nem történt.

A büntetés-végrehajtás honlapján július 23-án jelent meg egy közlemény, miszerint elhunyt egy 34 éves fogvatartott a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben. Egy 34 éves jogerős büntetését töltő fogvatartott dühöngő magatartást tanúsított és támadólag lépett fel, amellyel a felügyelet felszólítására sem hagyott fel, ezért vele szemben szükségessé vált a kényszerítő eszköz alkalmazása - írták akkor közleményükben. Hozzátették: a fogvatartott az intézkedés során rosszul lett, majd eszméletét vesztette. A börtön egészségügyi személyzete azonnal megkezdte újraélesztését, amit az Országos Mentőszolgálat kiérkező munkatársai folytattak, azonban a gyors és szakszerű segítségnyújtás ellenére a fogvatartott életét már nem tudták megmenteni - közölték akkor.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!