Engedély nélkül működött a hétvégén leégett spanyol diszkó, ahol meghalt 13 ember

Kék hírek, 2023.10.02

Nem volt működési engedélye annak a diszkónak, ahol a hétvégén 13 ember tűzben életét vesztette - közölte Antonio Navarro, a délkelet-spanyolországi Murcia alpolgármestere hétfőn sajtótájékoztatón.

Lángok Mint mondta, a vasárnap kora reggel keletkezett tűz három, egymás melletti szórakozóhelyet érintett, amelyből kettő nem kapott működési engedélyt az önkormányzattól, és már 2022 januárjában be kellett volna zárniuk.

A hatóságok továbbra is vizsgálják, hogy mi okozta a tragédiát, amelynek halálos áldozatai közül öt embert tudtak azonosítani eddig ujjlenyomatok alapján. Mind ugyanabban a diszkóban haltak meg, többségük egy születésnapot ünneplő társasággal egy emeleti különteremben szórakozott.

A rendőrség tájékoztatásra szerint 24-en sérültek meg a tűz miatt, két ember kellett kórházba szállítani füstmérgezéssel.



Két személyt továbbra is eltűntként tartanak nyilván.

Murciában hétfőn délben egyperces néma főhajtással emlékeztek az áldozatokra. A városban háromnapos gyászt rendeltek el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!