Europol: emberkereskedőket vettek őrizetbe és több száz kizsákmányolt munkást azonosítottak Európa-szerte

Kék hírek, 2021.06.16

A munkaerő-kizsákmányolás céljából folytatott emberkereskedelem felszámolására indított művelet keretében 229 embert, köztük 73 emberkereskedőt vettek őrizetbe, és 630, főként illegálisan vagy alacsony bérért dolgoztatott munkást azonosítottak Európában - közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) szerdán.

A hágai székhelyű uniós szervezet tájékoztatása szerint az egész Európára kiterjedő, május vége és június eleje között tartott egyhetes műveletben részt vevő országok illetékes hatóságai csaknem ötezer házkutatást tartottak, mintegy 16 ezer járművet és több mint 56 ezer embert ellenőriztek.

A főként alacsony végzettséget igénylő, gyakran illegális foglalkoztatásra összpontosító, összehangolt akciót követően 750 ember ellen indítottak vizsgálatot, közülük 150 esetben emberkereskedelemmel kapcsolatosan.

Az Europol arra figyelmeztetett, hogy koronavírus-járvány veszélyeket hozott felszínre a munkaerőpiacon, és a rászorulók az alacsony bérezés mellett egészségüket veszélyeztető munkakörülményeket is elfogadnak. A munkáltatók gyakran biztonsági szempontból nem megfelelő, zsúfolt munkakörnyezetet biztosítanak gyenge higiéniai körülmények vagy az egészségügyi felügyelet teljes hiánya mellett. A kizsákmányolás kockázata ágazatonként eltérő, de általános a megkövetelt túlórák kifizetések elmaradása. Az unión kívüli országok állampolgárai kiszolgáltatottságát gyakran növeli, hogy az Európai Unióba történő utazásuk költségei miatt adósrabságba kerülnek - tették hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!