TV műsor

Fegyházbüntetésre ítéltek egy idős embereket megkárosító férfit

Kék hírek, 2020.11.24

Három év nyolc hónap fegyházra ítélt a bíróság első fokon, nem jogerősen egy férfit, aki idős embereket károsított meg, miután őket megtévesztve bejutott az otthonukba - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.

A vádirat szerint a 42 éves férfi ügyvédnek, kárfelmérő vagy közös költséget behajtó önkormányzati dolgozónak, egy alkalommal a háziorvos rokonának adta ki magát, így jutott be 2018 júniusa és 2019 márciusa között idős emberekhez több kerületben, elsősorban Budán.

A lakásokban a férfi hamis történetekkel pénzt csalt ki az idősektől vagy a figyelmüket elterelve értékeket - készpénzt, ékszert, pénztárcát, bankkártyát - tulajdonított el. A megszerzett bankkártyákkal többször vett fel vagy kísérelt meg pénzt felvenni.

A rendőrség a "trükkös tolvajt" 2019. március végére azonosította és elfogta.

A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség a férfi mint többszörös visszaeső ellen többrendbeli, üzletszerűen elkövetett lopás, csalás bűntette, illetve más bűncselekmények miatt emelt vádat a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A bíróság a férfit minden vádpontban bűnösnek mondta ki. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A vádlott a másodfokú eljárásban bűnügyi felügyelet alatt áll.

A Fővárosi Főügyészség felhívta az időskorúak figyelmét arra, hogy mindig kérjenek igazolványt a náluk megjelenő és ügyintézésre hivatkozó emberektől. Előzetes egyeztetés nélkül lehetőleg senkit ne fogadjanak, és az idegeneket a beengedésük előtt akár telefonon (például az önkormányzat felhívásával) is ellenőrizzék.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!