Fegyveres rablás miatt ítéltek hat évre Szegeden egy jogászt

Kék hírek, 2021.06.21

Hat év börtönbüntetéssel sújtott hétfőn a Szegedi Törvényszék első fokon egy szegedi jogászt, aki tavaly egy pisztollyal megpróbált kirabolni egy postát, majd két nap múlva ötezer forintot zsákmányolt egy virágboltból.

Rendőrség A bíróság az 52 éves férfit fegyveresen elkövetett rablás, lőfegyverrel visszaélés, valamint kényszerítés bűntettében mondta ki bűnösnek

A 2013-ban ittas járművezetés vétsége miatt öt hónap - egy évre felfüggesztett - szabadságvesztésre ítélt vádlott a lakás- és helyiséggazdálkodási csoportot vezette a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalban. Tavaly márciusban köztisztviselői megbízatása azonban megszűnt, egy hónapig még megbízási jogviszonyban alkalmazták. Miután a felélte tartalékait, kétségbeesésében úgy döntött, hogy rablással szerez pénzt.

A vádlott május 21-én magához vett egy már évtizedek óta engedély nélkül tartott pisztolyt, és napszemüveget, szájmaszkot viselve megjelent egy szegedi postán, ahol csak három alkalmazott volt bent. A férfi odalépett az egyik ügyfélablakhoz, a betárazott pisztolyt rászegezte a postás hölgyre, és pénzt követelt. A sértett a pénzes fiók kinyitására készült, de kihasználta a vádlott figyelmetlenségét, felállt és a kolléganőivel együtt kirohant a hátsó ajtón az utcára, ahol segítséget kértek a járókelőktől. A vádlott ezt látva zsákmány nélkül kiment, majd a kerékpárjával hazahajtott.

A sikertelen rablás után két nappal a vádlott szájmaszkot viselve egy szegedi virágüzletbe ment be, ahol a korábbi rablásnál használt pisztolyt rászegezte a pult mögött álló hölgyre és felszólította, hogy adja át a bevételt. A sértett a pénztárgépből öt darab ezer forintos bankjegyet adott át a vádlottnak és közölte, hogy több pénzt nem ad. Eközben az üzlet hátsó részében tartózkodó másik alkalmazott felhívta a segélyhívót. Ezt a vádlott is észrevette, és elsietett a helyszínről.

A rendőrök a vádlottat a postán rögzített ujjlenyomatok alapján azonosították, és még a második bűncselekmény napján elfogták egy söröző teraszán, majd a lakásán a rablásokhoz használt, 6,35 mm-es kaliberű pisztolyt és az ahhoz tartozó lőszereket is lefoglalták.

A pszichiátriai szakvélemény szerint a vádlott személyisége rendszeres napi alkoholfogyasztása miatt megváltozott, hangulatzavara miatt korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, gyógyszereket is szedett, de azt abba hagyta, a bűncselekmények elkövetésekor pedig enyhe fokban korlátozott volt a beszámítási képessége.

A tárgyaláson a bűnösségét elismerő vádlott bocsánatot kért a tanúként meghallgatott postai dolgozótól, aki elmondta, a mai napig hatással van rá a bűncselekmény, kollégáival azóta is összerezzennek, ha ügyfél lép a hivatalba, és a táskájába kezd kotorászni.

A bíróság a férfi a postán elkövetett bűncselekményét az ügyészség által indítványozott közfeladatot ellátó személy sérelmére fegyveresen elkövetett rablás kísérlete helyett kényszerítés bűntettének minősítette. Kóbor Jenő bíró az ítélet indoklása során kifejtette, a vádlott a rablástól önkéntesen elállt, amikor a postán egyedül maradt, és bár lehetősége lett volna rá, semmit nem tulajdonított el, hanem elhagyta az épületet.

A döntéssel szemben az ügyészség fellebbezést jelentett be, súlyosítás és a vád szerinti minősítés megállapítása érdekében. A vádlott és védője fellebbezésében a kiszabott büntetés enyhítését kérte.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!