Fegyverrel raboltak ki egy nagykanizsai benzinkutat

Kék hírek, 2026.07.21

Három órán belül elfogták a rendőrök Nagykanizsán azt a 32 éves férfit, aki kedd hajnalban, az alkalmazottra fegyvert fogva, kirabolt egy benzinkutat.

Pisztoly
Andor László, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese az esetről tartott sajtótájékoztatón elmondta: hajnali három óra előtt a Hevesi úton lévő benzinkút női alkalmazottja tett bejelentést a rendőrségre, hogy egy magasabb termetű férfi fekete maszkban és pisztollyal lépett be a töltőállomás üzlethelyiségébe. Fegyvert fogott rá és felszólította, hogy adja át a pénztárgép tartalmát.

Az alkalmazott 60 ezer forintot adott át a kasszából, mire a rabló még két üveg vodkát is követelt, amit szintén megkapott, majd gyorsan távozott - tette hozzá a főkapitány-helyettes.

Szakáll Ágnes, a főkapitányság forrónyomos szolgálatának parancsnoka arról beszélt, hogy a közterületi kamerák és nyomkövető kutya segítségével rövid időn belül a férfi nyomára jutottak. A közelben lévő lakásán nem sokkal hajnali hat óra előtt el is fogták. A nagykanizsai férfire rá kellett törni az ajtót, mivel többszöri felszólításra sem nyitotta ki azt.
A lakásból előkerült a készpénz és a két üveg vodka, a flóbertpisztoly és a ruházatának egy része. A menekülés közben hátrahagyott símaszkot, kesztyűt és a felsőruházatát is megtalálták - jelezte a parancsnok.

Szakáll Ágnes közlése szerint a férfi a kihallgatásán elismerte a cselekményt, őrizetbe vették és kezdeményezik a letartóztatását.

Az MTI kérdésére Andor László elmondta: a férfi büntetlen előéletű, de idén februárban egy nagykanizsai élelmiszerboltban elkövetett egy betöréses rablást. Ez az eljárás már ügyészi szakban van.

A mostani fegyveres rablás miatt öt és tíz év közötti szabadságvesztésre számíthat az elkövető - jelezte a főkapitány-helyettes.
(MTI)


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!