Az 51 éves nőt közvetett tettesként, üzletszerűen elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével és más bűncselekményekkel vádolják.
A vádirat szerint a nőt korábban eltiltották a vezető tisztségviselői pozíciótól, ennek ellenére ténylegesen ő irányított egy nonprofit céget, amely 2016 és 2019 között több felnőttoktatási intézmény fenntartója volt. A vállalkozás a "köznevelés információs rendszerben" rögzített tanulói létszám alapján igényelt állami támogatást a diákok után.
A nonprofit cég fenntartásában működő tagintézményekben olyan diákok adatait rögzítették a rendszerbe, akik ténylegesen nem tanultak ott, így a Magyar Államkincstárnak valótlan tartalmú nyilatkozatokat tettek, és több mint 43 millió forint támogatást jogosulatlanul vettek igénybe.
A cég ügyvezetői posztját névleg az asszony lánya töltötte be. Ő a bíróság előtt elismerte, hogy felügyeleti és ellenőrzési kötelezettségének nem tett eleget, mert az anyja utasításainak megfelelően előkészített, fiktív létszámadatokon alapuló, a támogatást elszámoló adatlapokat aláírta úgy, hogy azok adattartalmának valódiságát nem ellenőrizte. A bíróság ezért jogerősen 800 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta és három évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselője foglalkozástól.
Az ügyészség az asszonnyal szemben arra az esetre, ha elismeri bűnösségét és lemond a tárgyalás jogáról, öt év börtönbüntetés és 600 ezer forint pénzbüntetés kiszabását indítványozta. A nő azonban a költségvetési csalás elkövetésében tagadta bűnösségét, így ügyében tárgyaláson döntenek majd.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!