Fogyasztója és vélhetőleg előállítója is volt kábítószereknek egy orosházi férfi

Kék hírek, 2025.03.30

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklás vétsége miatt indított eljárást egy orosházi férfi ellen, aki a gyanú szerint nem csak fogyasztott, de elő is állított kábítószert.

Kábítószert-állított-elő A rendőrök március 19-én éjszaka igazoltattak egy 40 éves férfit, aki Volswagen gépkocsijával Székkutas külterületén közlekedett.  

A gépkocsi átvizsgálásakor az egyenruhások zöld növényi törmeléket, gumókat, kábítószergyanús fehér masszát, illetve barna, gyanta állagú anyagot, tablettákat, tasakokat, műanyag és üvegtégelyeket, csipeszt, mérleget, pipettát, tölcsért, valamint kábítószergyanús anyaggal szennyezett eszközöket, köztük fapálcákat és kanalakat is találtak.

Az orosházi férfit a rendőrök mintavételre állították elő, ahol pozitív tesztet adott marihuánára, amfetaminra, illetve ecstasyra.  

A nyomozók ezután házkutatást tartottak a férfi lakásán, ahol újabb bizonyítási eszközöket foglaltak le, ugyanakkor felmerült a gyanú, hogy nem csak fogyasztotta, de elő is állította a kábítószert a gyanúsított.  

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai a férfit őrizetbe vették, ellene kábítószer birtoklás vétsége miatt indult eljárás.  
(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!