Kövecs Máté a közleményben azt írta: a vádirat szerint a három férfi Kecskeméten és Jánoshalmán több termőföld és erdő megvásárlására meghirdetett végrehajtási árverésen megjelent és beszélgetni kezdett a vevőjelöltekkel. Felmérték, hogy ki az esélyesebb árverési vevő, kinek van elővásárlási joga és kinek fűződik komoly érdeke az árverezésre kerülő terület megvásárlásához.
Ezt követően a leginkább érdekelt vevőtől pénzt kértek azért, hogy az árverés során ne gyakorolják a törvényes jogaikat, vagyis ne regisztráljanak az árverésre vagy a regisztráció ellenére ne licitáljanak. A vádlottak kilátásba helyezték azt is, hogy amennyiben nem fizetnek nekik, akkor a licitálás során felverik az árat.
Az egyik vádlott, egy 54 éves férfi 2022 augusztusában egy erdő árverésén próbálkozott először vesztegetéssel. A vevőjelölt az ajánlatot elfogadta, de az összeget sikerült 1 millió forintról 400 ezer forintra lealkudnia. Ezt követően ugyanez a vádlott még öt árverésen - három esetben 52 éves vádlott társával - is "megkörnyékezte" a földterületekre elővásárlási joggal rendelkező férfit, de ő mindannyiszor elzárkózott ettől. Válaszul a vádlott, illetve a vádlottak bosszúból felhajtották az árakat.
A harmadik vádlott, egy 34 éves férfi 2022 szeptemberében tartott három árverésen három vevőjelölttől összesen 800 ezer forintot kért, amit mind a három ember meg is fizetett neki.
A főügyészség a legidősebb vádlottat 6 rendbeli, a másik két férfit 3-3 rendbeli vesztegetés elfogadása hatósági eljárásban bűntettével vádolja.
A jogtalan előnyt kifizető négy emberrel szemben a főügyészség az eljárást feltételesen felfüggesztette, mivel velük szemben az eljárás megszüntetése várható.
A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!