A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a kórház utcai hotel teraszán az egyik vendég kedd este háromnegyed 10 körül összeszólalkozott, majd dulakodás közben egy bicskával többször is megszúrta az egyik alkalmazottat, aki a kórházba szállítását követően életét vesztette. Portálunk úgy értesült, hogy a késelés a békéscsabai Munkácsy Hotelben történt.
A késelő egy 27 éves érdi férfi, K. Tamás Márió elmenekült a helyszínről, a rendőrség nagy erőkkel keresi. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki látja K. Tamás Máriót vagy esetleg tartózkodási helyét ismeri, tegyen bejelentést a 112-es segélyhívószámon, vagy a Telefontanú +36/80/555-111-es számán. Mindkét szám ingyenesen és a nap 24 órájában hívható, az utóbbi elérhetőségen akár név nélkül is lehet bejelentést tenni. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság hívószáma: 66/523-700, ezen a számon is folyamatosan fogadják a bejelentéseket.
A rendőrség közleménye szerint a 27 éves férfi reggel fél 8-kor a Monori Rendőrkapitányságon feladta magát.
(Webrádió)
Véleménye van? Szóljon hozzá!