A rendőrség adatai szerint a feltételezett elkövető 2023. július 24-én tett bejelentést a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon, mely szerint kerékpározás közben elütötték a városban. A férfi elmondta az egyenruhásoknak, hogy a baleset miatt megsérült és dolgozni sem tudott menni.
A magát a baleset elszenvedőjének kikiáltó férfi kártérítést követelt a gépkocsivezetőtől a kieső munkabére miatt. A rendőrök adatgyűjtésbe kezdtek, melynek során kiderült, hogy az állítólagos sérüléseket a 35 éves hódmezővásárhelyi férfi magának okozta, egy az út szélén talált eszközzel, mialatt a megvádolt sofőr kitolatott az udvarából.
A hamis vád vétsége miatt indult eljárást a rendőrök befejezték, az iratokat pedig megküldték az illetékes ügyészségnek.
(Webrádió)
Véleménye van? Szóljon hozzá!