Hárman sérültek meg a 71-es főúton, Keszthelynél történt balesetben

Kék hírek, 2025.03.17

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy 61 éves nő súlyosan, míg további két ember pedig könnyebben sérült abban a balesetben, amely hétfő délelőtt történt a 71-es út 114-es és 115-ös kilométerszelvénye között.

Egy 61 éves nagykanizsai nő haladt Omoda gépkocsijával a 71-es úton, amikor előzésbe kezdett. A manővert a szemből érkező jármű vezetője észlelte és még időben le tudott húzodni, azonban az idős sofőr egy mögötte haladó Mercedes-el összeütközött.  

A Mercedest egy fiatal vezette, aki nem sérült meg a balesetben, két utasa viszont könnyebben sérült. A 61 éves sofőrt a mentők súlyos sérüléssel szállították kórházba.

A 71-es főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták, amelyet hamarosan, vélhetőleg fél 11-kor oldanak fel az egyenruhások, miután az autókat már eltávolították az útszakaszról.  

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a forgalomkorlátozás 11 óra körül szűnt, a közlekedés azóta folyamatos. 


(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!