Azt írták, hogy a rendőröket a cég értesítette, miután a leltárban jelentős hiányt fedeztek fel. A kezdettől belső emberre gyanakvó szigetszentmiklósi rendőrök egy tordasi és egy miskolci férfit hallgattak ki.
A nyomozás során kiderült, hogy tavaly december óta hatosával, tízesével csapolták meg a raktárkészletet. A 35 éves raktáros, valamint az 53 éves gépkocsivezető "társulása" 9 hónap alatt csaknem 36,5 millió forint kárt okozott a cégnek: tizenöt alkalommal 123 szettet, vagyis 246 terméket emeltek el, majd adtak tovább.
Az alkalmanként 200 ezer forintot kapó sofőr nehéz anyagi helyzetére hivatkozott a kihallgatásán. A magát szerencsejáték-függőnek valló raktáros az elsikkasztott vagyon szinte minden fillérét elkaszinózta - tették hozzá.
A szabadlábon védekező páros ellen a további eljárást sikkasztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság - áll a közleményben.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!