Húsz év fegyházra ítélték az ismerősét halálra verő férfit

Kék hírek, 2021.02.19

Húsz év fegyházra ítélt a Kecskeméti Törvényszék nem jogerősen egy 69 éves férfit, aki úgy megverte ismerősét, hogy az belehalt sérüléseibe - tudatta a bíróság sajtóosztálya pénteken közleményben.

A tájékoztatás szerint a két férfi még 2018 szilveszterén találkozott a vádlott lakásán. Miután sokat ittak, a vendégségbe érkező 66 éves férfi sértegetni kezdte a vádlott barátnőjét, majd lefeküdt aludni.

Éjjel a házigazda rátámadt az alvó férfira és testszerte ütötte, rúgta, végül egy bottal is bántalmazta, majd áthívta a szomszédját. A férfi később ismét verni kezdte a felkelni már nem képes sértetett, a szomszédja azonban nem mert közbelépni, mert korábban őt is megverte. A többszörös törést szenvedő férfit közösen kivitték az utcára és magára hagyták a fagypont körüli időben.

A földön fekvő férfit egy járókelő vette észre nagyjából másfél óra elteltével, de az életét már nem lehetett megmenteni.

A bíróság az elsőrendű vádlottat húsz év fegyházra és tíz év közügyektől eltiltásra, míg társát egy év - végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett - fogházra ítélte.

Az ítélet a másodrendű vádlott esetében jogerős, a letartóztatásban lévő elsőrendű vádlott esetében a fellebbezéseket a Szegedi Ítélőtábla bírálja el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!