Huszonnégy év fegyházbüntetésre ítéltek egy nőket megtámadó férfit

Kék hírek, 2025.06.16

Huszonnégy év fegyházbüntetésre ítéltek egy többszörösen büntetett 33 éves férfit, aki több nőt is megtámadott Ferencvárosban - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Bíróság
A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség vádirata szerint a férfi 2022. július 31-én hajnalban a IX. kerület Soroksári úton lévő egyik szórakozóhely közelében megtámadott egy nőt. Megragadta a torkát, és azzal fenyegette, hogy ha sikítani mer, leszúrja. Ezután erőszakoskodni kezdett vele. A sértett ki tudta rántani magát a férfi fogásából és elmenekült.

Az ügyészség közleménye szerint a vádlott 2022. szeptember 5-én éjjel szintén a Soroksári úton felfigyelt egy egyedül hazafelé tartó nőre, akit követni kezdett. Egy fás, bokros területhez érve rátámadt, a földre teperte, fogdosta és erőszakoskodni kezdett vele. A támadó közölte, hogy szexuális aktust akar vele végezni. A sértett próbált ellenállni és közben hangosan kiabált, ezért a férfi többször, nagy erővel fejen ütötte. A nő folyamatosan védekezett, végül sikerült kiszabadulnia a vádlott fogásából és az értékeit hátrahagyva elmenekült.

A támadó magával vitte a sértett táskáját, amelyben a mobiltelefonja, bankkártyái és a személyes okmányai voltak. A sértett zúzódásos sérüléseket szenvedett, azonban a támadás alkalmas volt súlyosabb sérülések okozására is, azok elmaradása csak a szerencsének volt köszönhető - ismertették.

Az elkövető mintegy másfél órával az előző támadás után szintén a IX. kerületben két nőt rabolt ki, akiket bicskával fenyegetett. A megtámadott nők nem mertek ellenkezni, majd egy forgalmasabb helyre mentek, ahol segítséget kértek. Egy férfi sietett a segítségükre, aki a támadótól visszaszerzett egy telefont, ami azonban nem a két nőtől rabolt készülék volt, hanem a korábbi, szexuális bűncselekmény sértettjének mobiltelefonja. A támadó ekkor elfutott a helyszínről, a rendőrök azonban rövid időn belül elfogták - tudatta a főügyészség.

A IX. Kerületi Ügyészség a büntetett előéletű férfit mint erőszakos többszörös visszaesőt, kétrendbeli szexuális erőszak bűntettével, kifosztás bűntettével, súlyos testi sértés kísérletével, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével, valamint - egy bolti lopás miatt - lopás vétségével vádolta meg.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat és 24 év fegyházbüntetésre ítélte, megállapítva, hogy a férfi feltételes szabadságra nem bocsátható - áll a Fővárosi Főügyészség közleményében.
(MTI)


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!