Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a mentőszolgálatnál

Kék hírek, 2026.08.13

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés miatt folytat nyomozást egy mentőjárművek beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárással összefüggésben az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) feljelentése alapján - közölte a nyomozó iroda a rendőrség honlapján szerdán.

Új mentőautók állnak szolgálatba Az egészségügyi miniszter a közösségi oldalán kiemelte: mindenben segítik a nyomozó hatóságok munkáját, de abba semmilyen módon nem avatkoznak bele.

A rendőrség tájékoztatása szerint a nyomozók augusztus 11-én házkutatásokat, lefoglalásokat, valamint szemlét tartottak. A nyomozás jelenleg is zajlik, ezért az ügyben további részletek egyelőre nem közölhetők - írták.

Sajtóinformációk szerint szerdán nyomozók jelentek meg az OMSZ két budapesti telephelyén - a Markó utcában és a Róbert Károly körúton -, és a mentőautók beszerzésével és javításával kapcsolatos iratokat, számlákat és adathordozókat foglaltak le.
Az Országos Mentőszolgálat közölte, hogy mindenben együttműködik a hatósággal.

Felidézték, Constantinovics Miklós megbízott főigazgató június 22-én jelentette be, hogy külső szakértők bevonásával átnézik az OMSZ szerződéseit és annak teljes, 1027 járműből álló gépkocsiparkját, valamint ingatlanállományát.

A nepszava.hu azt írta, a nyilvánosan hozzáférhető közbeszerzési adatokból egyelőre az látható biztosan, hogy éveken keresztül ugyanaz a szűk vállalati kör szállította az új mentőautókat az OMSZ-nek, és több olyan milliárdos közbeszerzés is volt, amelyen mindössze egyetlen ajánlattevő vagy egyetlen közösen induló konzorcium jelentkezett. Közben egy új mentőautó ára a 2016-os mintegy nettó 20 millió forintról 2025-re 62 millió forint fölé emelkedett.

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szerda este a Facebook-oldalán úgy fogalmazott, az egészségügyben nincs helye korrupciónak, mutyinak vagy az állami vagyonnal való visszaélésnek. Különösen nincs akkor, amikor olyan pénzekről és eszközökről van szó, amelyek közvetlenül emberek életének megmentését szolgálják. Ebben zéró tolerancia van.

"Minden olyan ügyet, amelyben felmerül a korrupció, a szabálytalanság vagy a közpénzekkel való visszaélés gyanúja, fel fogunk tárni. Nem számít, mikor történt, ki követte el, vagy milyen pozícióban volt. A felelősöket meg fogjuk találni, és ahol a felelősség megállapítható, számon fogjuk kérni" - közölte.

Kiemelte: "az Országos Mentőszolgálatot érintő, jelenleg folyamatban lévő nyomozás során a nyomozó hatóságok munkáját mindenben segítjük, de abba semmilyen módon nem avatkozunk bele. Az eljárás részleteiről és eredményeiről a hatóságok adnak tájékoztatást".

Hozzátette, az eljárás az Országos Mentőszolgálat feljelentése alapján indult.

"Mi közben folytatjuk tovább az egészségügy átvilágítását. Sajnos ezen a területen is rengeteg feladat vár még ránk" - írta a miniszter.
(MTI)


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!