Balázs László közölte: ez azt jelenti, hogy az Európai Unióban a migránsokkal szemben végrehajtott intézkedések 28 százaléka Magyarországon történt.
Ugyanebben az időszakban 747 embercsempész ellen indítottak büntetőeljárást - tette hozzá.
Mint elmondta: a migránsok egyre agresszívebbek a határőrizetet biztosító rendőrökkel szemben. Az idén immár 7 rendőr sérült meg a támadássok nyomán, és az illegális migránsok 113 járműben is kárt tettek.
Továbbá, rendszeresen megrongálják a határkerítést, aminek a javítása idén már 260 millió forintba került - sorolta.
Amíg a migránsok jellemzően afgán, marokkói, pakisztáni, szír, és török állampolgárok, addig az őket segítő embercsempészek többnyire azeriek, grúzok, moldávok, románok és szírek - fűzte hozzá.
Az ezredes a továbbiakban úgy vélekedett, hogy az Európai Unió jogi szabályozása továbbra sem felel meg az illegális migráció elleni hatékony küzdelemnek.
Példaként említette, hogy a célországban kapott pénzbeli ellátásból a migránsok legtöbbször az embercsempészekkel szembeni hátralékukat egyenlítik ki, illetve hazaküldik a pénzt, amit újra migrációra használnak fel.
Ugyanakkor a magyar rendőrség aktívan részt vesz az európai migráció elleni küzdelemben - folytatta. A magyar rendőrök jelen vannak csaknem valamennyi a nyugat balkáni útvonalon található országban, illetve 68 magyar rendőr teljesít szolgálatot az EU határőrizeti ügynöksége, a FRONTEX műveleteiben.
Továbbá magyar-osztrák-szerb miniszterelnöki megállapodás alapján folyamatosan váltják egymást magyar rendőri kontingensek a szerb-észak-macedón határon. A magyar szerb határon pedig osztrák, szlovák, cseh és török rendőrök segítik magyar kollégáik munkáját - ismertette Balázs László.
Arról is beszámol, hogy az idén leginkább a közép-mediterrán migrációs útvonalra nehezedik a legnagyobb nyomás, illetve a nyugat-balkáni útvonal egy része Horvátország schengeni csatlakozása nyomán átterelődött Szlovénia irányába.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!