A Budai Központi Kerületi Bíróság két hónappal meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, akit édesapja megölésével gyanúsítanak - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék csütörtökön az MTI-t.
A bíróság nem nevezte meg az áldozatot, de az emberölés dátumából és az elkövetés módjából kiderül, hogy a Szilágyi-gyilkosság gyanúsítottjáról van szó.
A bíróság csütörtökön annyit közölt: a megalapozott gyanú szerint a férfi 2020. május 3-án reggel kalapáccsal többször fejbe verte édesapját, akit a földre kerülését követően is bántalmazott. Az idős férfi belehalt sérüléseibe.
A törvényszék azt írta: "bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés" bűntettét is megállapíthatják, amiért akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható. Az ügyészség a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye miatt kérte a férfi letartóztatásának meghosszabbítását május 15-éig, és a bíróság az indítványnak helyt adott.
Arra is kitértek a közleményben, hogy a gyanúsított pszichiátriai kezelésben részesül, viselkedése kiszámíthatatlan. Körülményei részben rendezetlenek: rendszeres jövedelme, bejelentett munkahelye nincs, ráadásul büntetett előéletű, és jelenleg is folyik ellene más ügyben is büntetőeljárás. Mindezek mellett a gyanú szerinti emberölést a szintén az édesapja ellen elkövetett súlyos testi sértés miatt kiszabott felfüggesztett börtönbüntetésének próbaideje alatt követte el.
A bíróság - nem végleges - végzésében úgy ítélte meg, hogy továbbra is a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazása indokolt a férfi ellen.
(MTI)
Címkék
Szilágyi István
Véleménye van? Szóljon hozzá!