A közlemény szerint a férfi és a nő módszere minden esetben ugyanaz volt: 2023 januárja és márciusa között a II. kerületben az utcán megismert idősek bizalmába férkőztek, így bejutottak a sértettek lakásába, majd amíg a 41 éves nő elterelte az áldozatok figyelmét, a 26 éves férfi – alkalmanként magát nőnek álcázva – a lakásokból értéktárgyakat vitt el.
A bíróság a férfit első fokon - öt sértett sérelmére elkövetett kifosztás miatt - mint tettest 4 év 6 hónapra, a nőt mint bűnsegédet 4 év börtönre ítélte.
Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek.
A másodfokú eljárásban a Fővárosi Főügyészség fenntartotta az ügyészi fellebbezést, a Fővárosi Törvényszék pedig az ítéletet lényegesen súlyosította.
A törvényszék az ítéletet megváltoztatta oly módon, hogy az elkövetők együttműködését bűnszövetségnek minősítette, ezért a férfi büntetését 7 év 6 hónapra, a nőét 6 évre emelte, valamint emelt összegben határozta meg a vagyonelkobzásokat is.
Megjegyezték, hogy a férfi különös visszaesőként, hasonló bűncselekmények miatt ellene folyamatban lévő büntetőeljárás alatt, nyomkövetőt viselve követte el a terhére rótt bűncselekményeket.
A nő az elkövetéskor a vele szemben csalás miatt kiszabott 2 év felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt állt, amely büntetését most szintén le kell majd töltenie - tették hozzá.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!