Fórizs Ildikó emlékeztetett, hogy az elsőfokú bíróság a vádlottat "két okból is súlyosabban minősülő emberölés bűntette, szexuális erőszak bűntette és szexuális visszaélés bűntette" miatt halmazati büntetésül többszörös visszaesőként életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte azzal, hogy legkorábban huszonöt év elteltével bocsátható feltételes szabadságra. Ez a döntés vált jogerőssé az ítélőtábla határozatával - mondta.
A tényállás szerint a vádlott 2024. őszén Nyíregyházára kórházi kezelésre, sebkötözésre kísérte a szállásadója kislányát, akivel korábban, a gyerek 12. születésnapja előtt már szexuális kapcsolata volt.
A kezelés után a vádlott egy üveg bort vett, amelytől ittas állapotba került, majd egy erdős területre érve szexuális kapcsolatot létesített a sértettel, ezt követően ököllel arcon ütötte és egy ruhadarabbal megfojtotta.
A cselekmény előtt a kiskorú sértett azt közölte a vádlottal, hogy gyereket vár tőle, és meg szeretné tartani. Az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat szerint a kiskorú sértett nem volt terhes.
A férfi a sértett holttestét az erdőben hagyta és a rokonaihoz menekült. A gyerek eltűnését az anyja jelentette be a rendőrségen, a vádlott később beismerte tettét a rendőröknek - tartalmazza a vádirat.
Az ítélőtábla Háger Tamás vezette tanácsa a csütörtökön kihirdetett ügydöntő végzés indoklásában kiemelte, hogy az alapvető emberi normákat sértő élet elleni bűncselekmény miatt a többszörös visszaeső vádlottal szemben kizárólag határozatlan idejű, életfogytig tartó szabadságvesztés indokolt, enyhítésére nem kerülhetett sor.
A feltételes szabadságra bocsátás lehetősége – legkorábban huszonöt év elteltével – nem kizárt, arról majd a büntetés-végrehajtási bíró határozhat. Hangsúlyos, hogy ez csak lehetőség, nem pedig automatikus jövőbeni kedvezmény - jegyezte meg a bíró.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!