Késsel rabolt ki egy éjjel-nappali boltot Debrecenben egy férfi

Kék hírek, 2025.09.11

Felfegyverkezve elkövetett rablás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy 24 éves férfival szemben, aki a gyanú szerint kirabolt egy éjjel-nappali boltot Debrecenben.

Késsel rabolt éjjel-nappalit egy férfi Debrecenben A nyomozás jelenlegi adatai szerint az elkövető szeptember 9-én késő este lépett be debreceni éjjel-nappali üzletbe, ahol egyből a pult mögé lépett és egy késsel megfenyegette az eladót. A rabló a kasszából kimarkolt 50 ezer forintot, illetve DKV buszjegyeket 30 ezer forint értékben, majd sietve távozott.  

A megadott személyleírás alapján a rendőri egységek keresni kezdték a rablót, aki miután kiszúrták, futva menekült az egyenruhások elől, de leteperték és megbilincselték.  


A férfi alaposan felkészült a rablásra, hiszen a fekete ruházata alá kék rövidnadrágot, sőt a fekete zoknija alá még fehéret is húzott, míg az arcát kapucnival, maszkkal és napszemüveggel takarta el. A férfi a ruházata mellett a késtől is megszabadult, azonban az övtáskájában a rendőrök megtalálták az elvitt pénzt és a jegyeket is.  

A rabló a kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését, ezután a rendőrök őrizetbe vették.  
(MTI)


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!