Kéthetes gyermekét életveszélyesen bántalmazta egy nő Vasban, vádat emeltek ellene

Kék hírek, 2025.06.16

Végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását kéri a Vas Vármegyei Főügyészség a kéthetes gyermekét életveszélyesen bántalmazó anyára, az apát pedig - aki az ügyészség szerint nem tett semmit a gyermek védelmében - kiskorú veszélyeztetésével vádolják.

A főügyészség hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emeltek vádat a nővel szemben, aki 2024 áprilisában a kéthetes gyermekét napokon keresztül bántalmazta.

"A vádlottat idegesítette a gyermek sírása, ezért legalább három alkalommal, közepes erővel megrázta, melynek során a csecsemő feje előre-hátra, illetve jobbra-balra csapódott. A nő több alkalommal befogta a síró gyermek száját, valamint pelenkázás közben leszorította a lábát. Az is előfordult, hogy a csecsemőt bedobta a kiságyba, a fejét pedig belenyomta a matracba" - írták.

Hozzáfűzték: a kiskorú sértett koponyájában a rázások következtében bevérzések alakultak ki, az úgynevezett megrázott csecsemő szindróma következtében életveszélyes állapotba került és maradandó neurológiai károsodást szenvedett.

Kiemelték ugyanakkor azt is: a súlyosabb következmény elmaradása annak volt köszönhető, hogy a vádlott a gyermeket orvoshoz vitte, ahol gyors és szakszerű ellátásban részesült.

A főügyészségi közlemény szerint az apával szemben is vádat emeltek, aki a kiskorú bántalmazását észlelte, de nem akadályozta meg a nő erőszakos magatartását, nem fordult orvoshoz vagy védőnőhöz, és nem kért segítséget a gyermekvédelmi hatóságtól sem.

A férfi ezzel az ügyészség álláspontja szerint a kiskorú testi és értelmi fejlődését veszélyeztette.

A vádhatóság a nővel szemben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás, a férfival szemben felfüggesztett szabadságvesztés és bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől eltiltás kiszabását indítványozta, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.

A főügyészség mindkét vádlott szülői felügyeleti jogának megszüntetését is kezdeményezte, a vádlottak büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Törvényszék fog dönteni - olvasható a közleményben.
(MTI)


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!