Kommandósok fogták el a Csongrád-Csanád vármegyében is "portyázó" betörő párost

Kék hírek, 2023.11.16

Az ország egész területén, többek között Algyőn, Sándorfalván és Ásotthalmon is betöréseket hajtott végre az a grúz páros, akit a szegedi rendőrök kapcsoltak le a fővárosban.

Elfogás
A rendőrségre 2023. november 14-én délután érkezett a bejelentés, mely szerint Algyőn ismeretlenek behatoltak egy családi házba, ahonnan pénzt és ékszereket loptak el. A nyomozók azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, melynek során gyanús lett nekik egy autó, ami többször is megfordult a településen a betörést megelőzően. Még aznap újabb betörésről érkeztek bejelentések, egy Sándorfalváról, egy másik pedig Ásotthalomról. A nyomozóknak idő közben sikerült azonosítaniuk a betörők által használt járművet, valamint az is kiderült, hogy az ország több pontján is tevékenykedtek a betörők. A Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai 2023. november 16-án megállapították a betörők kilétét, valamint tartózkodási helyét, majd a detektívek a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályával együttműködve egy fővárosi bevásárlóközpont parkolójában fogták el a két betörőt. A grúz férfiak csak Csongrád-Csanád vármegyében mintegy 5 millió forintos kárt okoztak az áldozataiknak.  

A két férfi ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, a feltételezett elkövetőket őrizetbe vették, majd kezdeményezték előzetes letartóztatásukat is.


(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!