TV műsor

Kórházi dolgozókat utasítgatott és fenyegetetett egy férfi, az ügyészség vádat emelt ellene

Kék hírek, 2020.05.05

(MTI) - Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki egészségügyi dolgozókat utasítgatott és fenyegetett Veszprém megye egyik kórházában.

A Veszprém Megyei Főügyészség kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a vádirat szerint a 47 éves férfi édesapját 2017 szeptemberétől 2019 februárjáig kezelték a megye egyik kórházában, ahol a férfi rendszeresen látogatta őt. Ezen alkalmakkor többször megfenyegette a nővéreket - többi között kirúgatásukat emlegette -, arra kényszerítve őket, hogy édesapja ápolására a többi beteg érdekeit háttérbe szorítva aránytalanul több időt fordítsanak. A nővérek, abban a tudatban, hogy befolyásos emberről van szó, tartottak az erőszakosan fellépő férfitól, aki többször azt is kikényszerítette, hogy hagyják ott azt a beteget, akivel éppen foglalkoztak, és édesapját lássák el azonnal.

A férfi édesapját 2018 őszén addigi kórterméből a krónikus osztályra akarták áthelyezni, ekkor a vádlott a kórház igazgatóját is megfenyegette. Az apát végül nem vitték át a krónikus osztályra, hanem a beteg kórtermét alakították át krónikus kórteremmé.

Az ügyészség a férfit négyrendbeli, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolta meg, és pénzbüntetés kiszabására tett indítványt az ügyben eljáró Veszprémi Járásbíróságnak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!