A Biharkereszetesi Rendőrőrsön egy futárként dolgozó férfi tett bejelentést november 24-én reggel arról, hogy kirabolták.
A futár a rendőröknek elmondta, hogy a település külterületén pihent éppen, amikor ismeretlenek rárontottak, kirángatták a kocsiból, majd több raklapnyi árut elvittek. A kihallgatás során a 24 éves romám férfi az elmondottakkal kapcsolatban többször is ellentmondásba kereveredett, majd végül kénytelen volt beismerni, hogy az egészet csak kitalálta, ő követte el a bűncselekményt.
Mint később kiderült, a mintegy 40 millió forint értékű árut a futár pakolta át egy másik autóra, amivel ezután Romániába ment. Később visszatért, majd előadta a kitalált történetét a rablásról, csakhogy a rendőrök fülön csípték.
(Webrádió)
Véleménye van? Szóljon hozzá!